Egy 16 éves lány miatt szabadultak el az indulatok: miután az Instagramon a homoszexualitásáról beszélt, egy muszlim kommentelő „piszkos leszbikusnak” és „mocskos kurvának” nevezte, amire a lány egy gyalázkodó videót készített az iszlám vallásról.
A Brexit után Franciaország maradt az Európai Unió egyetlen nukleáris hatalma.
A francia elnök szerint azt is bebizonyította, hogy mire vezet a hazugság a demokráciáinkban.
Nem fogja siratni Kasszem Szulejmanit, de háborúba se rohanna miatta.
A francia államfő csitítaná a kedélyeket.
Macron elnök tett bejelentést a sikeres akcióról.
Emmanuel Macron nyugdíjreformja ellen tiltakoznak.
A londoni csúcstalálkozón döntöttek arról is, hogy a szárazföld, a levegő, a tengerek és a kibertér mellett a világűr lesz a NATO ötödik műveleti területe.
A katonai szövetség csúcstalálkozójának résztvevői ugyanakkor fenntartják álláspontjukat, hogy Moszkva is veszélyt jelent az euroatlanti biztonságra.
Közben gazdák a Champs-Elysées sugárutat foglalták el, szénát szórva az egyik legelegánsabb étterem elé. Az alacsony felvásárlási árak és a túlszabályozottság ellen vonultak utcára.
Egy bruges-i egyetemen búcsúzott Európa vezetésétől öt év után. Felidézte, hogyan zárta be Merkelt és Cipraszt 2015 nyarán. Elmondta, hogy a nagy és régi államok néha arrogánsak a kisebbekkel és az újakkal. Nem értett egyet, hogy a menekültek átvételére akarták kényszeríteni a keletieket, és igyekezett védeni őket.
A főépítész eredeti formájában állítaná helyre az összeomlott huszártornyot, de ez a kormánynak nem annyira tetszik.
Az biztos.
Az étkezés tényét megerősítette Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Ortodox papok, de még Putyin pártjának egyik vezetője is kiállt Pavel Usztyinov színész mellett, akit ok nélkül földre vittek, megvertek és elhurcoltak, majd 3,5 év, fegyenctelepen letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Putyin zavargókról beszél, pedig a videók másról tanúskodnak, ráadásul a rendőrök kezdtek el maszkot hordani.