Emmanuel Macron

Macron: 2024 a franciák nagy éve lesz

Párizsban nyáron olimpia, elkészül a felújított Notre Dame.

Uj Péter
külföld

A francia parlament szigorít a bevándorlási törvényen

A baloldal szerint Macron befeküdt a szélsőjobbnak, az egészségügyi miniszter lemondott, emberi jogi szervezetek az elmúlt évtizedek legregresszívebb törvényének nevezték a jogszabályt.

Bódog Bálint
külföld

„Hosszú este volt, nyilván rosszul emlékszik a francia elnök”

Havasi Bertalan azután szólalt meg, hogy a francia elnök Macron tisztességtelennek nevezte Orbánt.

Haász János
külföld

Macron keményen odaszúrt Orbánnak

Pedig kölcsönösen udvaroltak egymásnak a napokban.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Hat kiskorút ítéltek el Samuel Paty lefejezésének ügyében Franciaországban

Mind hozzájárultak a francia történelemtanár meggyilkolásához, ami az egész országot megrázta.

Bódog Bálint
külföld

Az új Orbán-Macron fotó olyan, mint a Watchmen egyik képkockája

Ahogyan Moore a kor szorongásait és a szuperhősökről kialakult hagyományos elképzelés pusztulását jelenítette meg képregényében, úgy ez a találkozó is bőven ad okot szorongásra és arra is szükség lehet, hogy ezúttal ne a hagyományos módon tárgyaljanak egymással a felek.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Politico: Macron Párizsba hívja Orbánt

A francia államfő azt próbálná elérni, hogy Magyarország ne vétózza meg az ukrán csatlakozási tárgyalás megkezdését az uniós csúcs előtt.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A Hamász csak akkor enged el túszokat, ha Izrael befejezi a harcokat a Gázai övezetben

Az izraeli miniszterelnök szerint csak akkor hagyják abba, ha minden céljukat elérték.

Botos Tamás
külföld

Magyarország is aláírta a globális nukleárisenergia-termelő kapacitás megháromszorozásáról szóló egyezményt

Huszonkét ország állt be Emmanuel Macron kezdeményezése mögé.

Botos Tamás
POLITIKA

Leállt a Gázai övezet legnagyobb kórháza

Heves harcok folynak az al-Shifánál, amiben nincs áram, élelem és víz.

Botos Tamás
Külföld

Törvényben tiltaná be Macron a francia nyelv újabban divatos, hülyén kinéző, de PC írásmódját

A francia woke-ok és progresszívok elkezdtek pontokat írni a szavak közepébe, hogy semleges helyzetben ne a hímnemű alakot kelljen használni, pedig a francia írásbeliség kialakulása óta ez volt a szabály. Macron betiltással reagálna.

Szily László
külföld

Gázai válság: Szíriából is lőttek Izraelre, a hadsereg megtorlást ígér

Összefoglalónk a gázai-izraeli háború 18. napjáról.

Solti Hanna
háború

Macron szerint terrortámadás történt Brüsszelben

A francia határon megszigorították az ellenőrzést.

Czinkóczi Sándor
külföld

Az uniós vezetők szerint már nem lehet blokkolni a migrációs megállapodást

A magyar és a lengyel kormány hiába szavazta le a közös nyilatkozatot.

Czinkóczi Sándor
eu

A francia kormány mégsem engedélyezi újra, hogy veszteségesen árulják az üzemanyagot

Az egy héttel ezelőtt bejelentett, 60 éves tiltást feloldani hivatott intézkedés az áremelkedés lassítását szolgálta volna.

Herczeg Márk
energia