Őrültségnek tűnik, hogy Emmanuel Macron másodszorra is kinevezni a lemondott miniszterelnököt, valamennyi logika mégis van benne. Ha viszont a szocialisták ellenük fordulnak, akkor tényleg vége. A káosz okai az elnök hübrisze mellett 1958-ig nyúlnak vissza – egyértelműnek tűnik, hogy az V. Köztársaság felett eljárt az idő.
Emmanuel Macron szerint esélytelen.
„Amit az elmúlt napokban együtt elértünk, az megváltoztatja a történelmet, és örökre emlékezetes lesz” – mondta az amerikai elnök az egyiptomi csúcson.
Egy éven belül ez a negyedik kormány Franciaországban. Kulcskérdés, sikerül-e elfogadni a költségvetést pár héten belül. Az ellenzék már most bizalmatlansági indítványról és kormánybuktatásról beszél.
Nem csitulnak a hullámok a francia politika viharos tengerén.
A legtöbb párt nem akar előrehozott parlamenti választást, újabb bravúros túlélés készülődik az Elysée-palotában.
Robert Badintert nemzeti hősként ünnepélyesen újratemetik a párizsi Panthéonban, de ezzel a jelek szerint nem mindenki ért egyet.
A koppenhágai informális EU-csúcs egyik központi témája az Unió keleti határára felhúzandó drónfal volt. Ez a ritka kezdeményezések egyike, amit a magyar kormány sem próbál elgáncsolni. Rengeteg pénzből épülhetne ki az EU eddigi legjelentősebb biztonsági projektje, de a nagy tagállamok kevésbé lelkesek iránta.
Nem kellett volna azzal büszkélkednie, hogy ő zárta le a háborút Albánia és Azerbajdzsán között.
Macron kettős nyomás alatt áll: a megszorítások ellen tiltakozó tömegek és a költségvetési hiány miatt aggódó befektetők is szorongatják. Az országnak se kormánya, se 2026-os költségvetése.
Néhány nap alatt több nyugati ország is csatlakozott a világ nyolcvan százalékához, és kiállt a palesztin önrendelkezés mellett. A valóság azonban az, hogy erre ma semmi esély, és az erről beszélő politikusok is alapvetően csak alibiznek.
Saját bőrén tapasztalta meg Emmanuel Macron, milyen az, amikor egy politikusi útlezárás miatt nem tud arra menni, amerre akar.
Belgium, Luxemburg, Málta, Andorra és San Marino szintén el fogják ismerni a palesztin államot, vasárnap az pedig Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Portugália is elismerte.
Hat évvel a tűzvész után újra látogathatók a székesegyház tornyai.
Nyolcszázezren tiltakoznak országszerte, a rendőrök és tüntetők közti első összecsapásra napfelkeltéig sem kellett várni. A hatóságok attól tartanak, hogy szélsőbalos csoportok szabotázsakciókat hajtanak végre. Szerte Franciaországban újra égnek a füstgyertyák.