Az anyja szerint fia „érez megbánást”, és szeretne visszatérni a tanuláshoz.
Vannak a pártban olyanok, akik szívesebben vennék, ha egy fiatalabb politikus lenne az elnökjelölt a következő választáson.
Megváltozott a közhangulat az Egyesült Államokban és meglátták benne az gazdasági lehetőséget is.
Több mint negyvenen megsérültek. A sofőrt letartóztatták, de még nem tudni, hogy szándékosan vezette-e az autóját a tömegbe.
Az egyik alkalmazottra paprikaspray-t fújtak, elvittek egy csomó ruhát, és elhajtottak.
Kamala Harris szerint látszik, hogy még sokat kell tenni, hogy mindenkit egyenlően kezeljen az amerikai igazságügyi rendszer.
A járvány sok drogfogyasztót is elszigetelt szociálisan, emiatt nem kapták meg a szükséges kezeléseket.
Tíz napja oltják ezt a korosztályt is.
Hszi Csin-ping és Joe Biden megegyeztek.
A nagyon magas figyelmeztetési szintre kerültünk a sok új eset miatt.
Pollock, Rothko és Warhol alkotásait is eladta az 59 év után szétmenő Harry és Linda Macklowe.
Az amerikai elnök januári beiktatása óta először beszélt hosszabban a kínai elnökkel.
A hétfői tesztelés során annyi űrszemét keletkezett, hogy ISS legénységének kétszer is biztonságba kellett vonulnia a fedélzeten.
Hétfőn döntés születhet Kyle Rittenhouse ügyében. A kérdés, hogy az esküdtszék önvédelemnek vagy gyilkosságnak tartja, hogy a Kenoshában fegyverrel járőröző kamasz megölt két embert és megsebesített egy harmadikat.
Trump volt tanácsadója ellen pénteken emeltek vádat, amiért nem tett vallomást arról, mit tudott a Capitolium januári ostromáról.