Éppen azon a napon jelentették ezt be, amikor a dán külügyminiszter Washingtonba utazott a sziget jövőjéről tárgyalni.
Claudia Sheinbaum visszautasította Trumpnak azt a felvetését, hogy az USA hadműveletet hajtana végre Mexikóban a drogkartellek ellen.
Szerinte Washingtonnak nincs erkölcsi joga bármiben is kérdőre vonni Havannát.
Többé ugyanis nem kap sem olajat, sem pénzt Venezuelától.
Közben az Egyesült Államok felszólította a Venezuelában élő állampolgárait, hogy azonnal hagyják el az országot.
Izrael pedig a legmagasabb készültségben van az USA esetleges iráni beavatkozása miatt.
A hatóságok továbbra is blokkolják az internetet, az iráni hadsereg pedig bejelentette: fel fog lépni a tüntetők ellen a stratégiai infrastruktúra és a közvagyon védelmében.
Ez is megtorlás volt a decemberi támadásáért, amiben két amerikai szárazföldi katona és egy civil tolmács halt meg.
Az eset a kaliforniai Palo Altóban történt, a 15 éves Karen Stittet szexuálisan bántalmazták, majd több mint ötven késszúrással ölték meg.
A hajó legénységének nagy része viszont ukrán állampolgár.
Mert csak ezzel tudnák megakadályozni, hogy Kína vagy Oroszország megszerezze.