A megosztott testület odáig nem ment el, hogy megállapítsa, felkelés volt-e Trump részéről a Capitolium ostroma. Inkább arra szorítkoztak, hogy meghatározzák, jogában áll-e az államoknak, hogy eltiltsanak egy elnökjelöltet az indulástól.
Az énekes korábban a sátánhoz hasonlította Donald Trumpot. De nagyon sok énekes kérte már a Trump-csapatot, hogy ne játsszák a számaikat kampányeseményeken.
Szerinte jelentősen több segélyszállítmányt kellene eljuttatni az éhező palesztinokhoz.
A washingtoni republikánus előválasztáson. De továbbra is Trump vezet.
Felcserélték a boncolási papírjaikat, így azt temették koporsóba, akit el szerettek volna hamvasztani.
Vannak olyan területek, ahol 3 méternyi friss hó esett.
Washingtonba és Floridába látogat majd.
Több mint 35 ezer adag ételt szállítottak.
Unokatestvére és annak barátnője meggyilkolása miatt ítélték el 2001-ben. Azóta azonban több kétség is felmerült az ügyben, az egyik tanú például beismerte, hogy hazudott a tárgyaláson.
Amiért rászabadítja az illegális bevándorlókat Kaliforniára.
Victor Manuel Rocha többek között az Egyesült Államok bolíviai nagykövete is volt.
12 év után ez lett volna az első kivégzés az államban.
Ő volt az, aki tavaly augusztusban egy sajtótájékoztató közben lefagyott.
Bill Clinton egykori szeretője azt szeretné, ha minél többen adnák le a voksukat az amerikai elnökválasztáson.
Az opciót az amerikaiak, a britek, a lengyelek és a svédek is kizárták.