Egyesült Államok

Az iráni haditengerészet megtámadott és elfoglalt egy görög olajszállítót

Azt mondják, csak visszaszerezték azt, ami az övék.

Solti Hanna
külföld

A magyar kormány nem ítélte el, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétákat szállít az oroszoknak

Pedig még Albánia és Észak-Macedónia is aláírta az állásfoglalást.

Benics Márk
külföld

Kiszállt a republikánus előválasztásból Chris Christie, Trump leghangosabb kritikusa

New Jersey volt kormányzója nem várta meg az első előválasztási fordulót.

Molnár Kristóf
külföld

Súlyos összecsapás a Vörös-tengeren, a hútik több mint húsz drónját és rakétáját lőtték le amerikai és brit hadihajók

Ez minden korábbinál jelentősebb katonai akció volt a közel-keleti konfliktus új hadszínterén, ami a világkereskedelem szempontjából is rettentő fontos terület.

Haász János
külföld

Magyar kormánytag nyújtott kezet David Pressmannek

A kormányoldalról sokat szidott amerikai nagykövet szerint termékeny beszélgetés volt.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

F-16-os vadászgépeket küld bosnyák légtérbe az USA, hogy jelezze, ellenzi a boszniai szerbek szeparatista gondolatait

Ma ünneplik a boszniai szerbek államalapításuk napját.

Molnár Kristóf
külföld

Míg az amerikai védelmi minisztert titokban az intenzíven kezelték, a feladatait átvevő helyettese Puerto Ricóban nyaralt

Lloyd Austinnak december 22-én egyszer már kórházba kellett mennie.

Haász János
külföld

Hány polipot éri meg összezsúfolni egy köbméteren, csak hogy mi is ehessünk poliphúst – hármat, ötöt, tizenötöt?

Az intelligens lábasfejűek ipari mértékű tenyésztése több etikai és környezetvédelmi kérdést is felvet. Miért esnénk újra abba a hibába, mint annyi más tömegesen tenyésztett állatnál? Miért kell három kiló számunkra is fogyasztható halat feláldozni egy kiló poliphúsért?

Bódog Bálint
külföld

„Tegyék túl magukat rajta” – mondta Trump az újabb iskolai lövöldözésről

Az empatikus megjegyzést ráadásul a volt elnök pont Iowában tette, ott, ahol a lövöldözés történt.

Kaufmann Balázs
külföld

Az amerikai külügyminiszter próbálja csillapítani a kedélyeket a Közel-Keleten

Antony Blinken közel-keleti körútjának első állomása Isztambul, ahol Erdogannal szót ejtettek a svéd NATO-csatlakozásról is.

Bódog Bálint
külföld

Közel kétszáz repülőgépet kell ellenőrizni, miután repülés közben ajtóstul-ablakostul kiszakadt egy rész az egyikből

Nem szállhatnak fel, amíg nem ellenőrizték őket.

Bódog Bálint
külföld

Jodie Foster szerint nehéz együtt dolgozni a Z generációval, mert sokszor idegesítőek

Fel is sorolt néhány okot, hogy miért.

Bódog Bálint
külföld

Trump: Valószínűleg Orbán a legkeményebb ember Európában

Még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az EU-n túl is.

Bódog Bálint
POLITIKA

Ajtóstul-ablakostul kiszakadt egy utasszállító gép egy része repülés közben, kényszerleszállást kellett végrehajtania

Az Alaska Airlines Boeing 737-ese 35 perccel a felszállás után kényszerült leszállni.

Haász János
külföld

Az amerikai legfelsőbb bíróság dönt arról, indulhat-e az elnökválasztáson Trump

Aki zendülésben vett részt, az nem lehet jelölt, mondja Colorado állam. De ez Trumpra nem vonatkozik, mondják a jogászai.

Urfi Péter
külföld