A konspirológus ügyvéd így már nem kihívója Joe Bidennek az előválasztáson.
A parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint „nem a mi dolgunk eldönteni”, hogy háborús bűnös-e Vlagyimir Putyin, a V4 nem esett szét, Magyarország nemzetközi ázsiója pedig „meglehetősen magas” bizonyos nyugati körökben.
A nő azt állította, hogy korábban már jávorszarvas ürülékből is csinált ékszert.
Kína bírálta a szankciók bevezetését, szerintük kellő szigorral lépnek fel a kábítószer-bűncselekményekkel szemben.
Nem volt még ilyenre példa az amerikai történelemben. Kevin McCarthy amiatt a kompromisszum miatt vesztette el az állását, amit ő maga kötött a szélsőséges republikánusokkal.
Ha egy süllyedő elektromos hajón ülne.
Harckocsik és tüzérség jelent meg a szerb-koszovói határon, Washington szerint ez „nagyon destabilizáló fejlemény”.
A keményvonalas lázadók, Trump támogatásával a hátuk mögött, az ukrajnai háború támogatásának leállítását követelik.
Feltehetőleg az utolsó élő embert, aki ott volt a Cadillacben, amelyből lelőtték a világhírű rappert.
Az amerikai elnök utána felajánlotta a férfinak, hogy találkozik vele.
A tűzszünetet fenntartása és a humanitárius szükségleteket kezelése miatt.
Elijah Blue Allman és felesége épp a házasságukat próbálták megmenteni a hotelben, amikor felbukkantak az emberrablók.
Az amerikai katona még júliusban szökött át Dél-Koreából a kommunista országba.
Az államfő a utahi egyetemen adott elő, ahol a hallgatók Ukrajnával kapcsolatban is kérdezték.
Nem árulják el, hogy voltaképpen hol is vannak.