A parti őrség közleménye szerint a maradványokat a Titan romjain „belül” találták meg.
Az körülbelül 80 ezer milliárd forint.
Videón, ahogy a másfél hete eltűnt luxus-tengeralattjáró roncsai partot érnek.
Elkészült az igazságügyi jelentés arról a börtönről, ahol az emberkereskedő üzletember öngyilkos lett.
A volt amerikai elnököt májusban, egy polgári perben bűnösnek is találták, mert szexuális zaklatta E. Jean Carrollt.
A zsoldosokhoz köthető aranykereskedő cégek ellen vezettek be szankciókat.
Arról beszél, hogy elnökként feloldhatta volna a titkosítást, de most már nem teheti meg.
Az amerikai hírszerzés szerdán tájékoztatta arról a magas rangú katonai és kormányzati tisztviselőket arról, hogy a Wagner-vezér katonai akcióra készül magas rangú orosz védelmi tisztviselők ellen
Julian Sands január 13-án tűnt el túrázás közben a San Gabriel-hegységben.
Szombaton összeomlott a híd a veszélyes anyagot szállító tehervonat alatt.
Tavaly a méhcsaládok közel 50 százaléka pusztult el Amerikában, ami a második legnagyobb pusztulási arány az eddigi rekordok közül.
A fedélzetén utazó öt embert már nagy valószínűséggel nem találják meg élve.
Ehhez már nem kell állatokat levágni, csak sejtmintát vesznek tőlük.
Hunter Biden nem kerül bíróság elé.
Világszerte több százan fizettek indonéziaiaknak azért, hogy rögzítsék, ahogy kínoznak vagy megölnek közönséges makákóbébiket.