18 hónap után erre jutott a Captolium ostroma után létrehozott bizottság. De a bejelentésnek jogi következménye nincs, a vádemelésről az ügyészség dönthet.
A nő számos manhattani otthonba próbált betörni az éjszaka közepén, végül a híres színész házába sikerült bejutnia.
Az egyik munkás szerint nagyon ügyesen kezelte a markolót.
Kevés halálbüntetést hajtottak végre idén az Egyesült Államokban, de sokat hibáztak. A közvélemény egyre kevésbé támogatja a halálos ítéletet.
Csiripelt a felhasználók érzékeny adatairól.
A színész közismert támogatója a demokratáknak.
Nemzetbiztonsági szempontból félő, hogy Peking amerikaiak elleni kémkedésre használhatja az alkalmazást.
Suedi Murakezit júniusban tartóztatták le, az oroszok azzal vádolták, hogy CIA-ügynök.
Nemzetbiztonsági kockázatot látnak az alkalmazásban.
Míg Viktor But a teljes Nyugat elátkozásával tért vissza az orosz normalitásba, Griner feleségével és családjával együtt próbálja feldolgozni az elmúlt 10 hónapot.
Jelenleg Ausztráliában tartják fogva.
Csalással és pénzmosással vádolhatják.
A kilenc évre ítélt Brittney Griner közel tíz hónap után szabadult.
Abból a vezetékből, aminek a megépítése ellen ezrek tiltakoztak, mondván, hogy ki fog folyni belőle az olaj. Őket akkor letartóztatták.
„Az elszámolási folyamat valószínűleg nehéz lesz, és eltart majd egy ideig" - mondta az orosz elnök.