Az ukrán kormány szerint ezzel fölösleges pánikot keltettek az amerikaiak.
2000 katonát küldenek Lengyelországba és Németországba, és további 1000, már Németországban lévő katonát pedig Romániába.
A közel-keleti ország a világ második legnagyobb földgázexportőre, ám nincs túl sok fölöslege.
Az igazságos elbánás jegyében.
Az FBI szerint a kansasi származású Allison Fluke-Ekren egy amerikai kampuszt is meg akart támadni.
A magyar származásúak honosítási folyamata lehetővé tette, hogy bűnözők és csalók jussanak magyar útlevélhez, és utazzanak be az Egyesült Államokba.
A legújabb, szupertitkos technológiával felszerelt repülő nemzetközi vizeken pottyant a tengerbe, így az szedheti ki onnan, aki előbb odaér.
Attól tartottak, hogy kémkednek.
A posztra Ketanji Brown Jackson, Washington D. C. fellebbviteli bíróságának bírája a legesélyesebb.
Az amerikai rendőröknek sikerült őket összetéveszteni.
A sajtótájékoztatónak hivatalosan már vége volt, de a kamerákat még nem kapcsolták ki.
Hacsak az amerikaiak nem adnak át nekik olyan információt, ami ezt indokolná.
Az Ukrajnában lévő amerikai állampolgároknak pedig azt tanácsolták, vegyék fontolóra a régió elhagyását.
Azért emelhettek vádat az ügyben, mert amerikai állampolgárok is utaztak a gépen.
Az amerikai elnök korábban félreérthető kijelentéseket tett arról, hogy a NATO tagjai hogyan kezelnék, ha az oroszok csak "kisebb betöréseket" hajtanának végre Ukrajnában.