Legalább most nem fajult verekedésig a dolog.
Azt hitték, az ISIS-é az autó, de egy segélyszervezet dolgozói utaztak benne.
Antony Blinken megnézi, mennyire jöttek közelebb az oroszok.
A Gallup mérése szerint decemberben már a republikánusok voltak népszerűbbek.
84 millió amerikait érintett volna a program, amely szerint a nagyobb cégek dolgozóinak választania kellett volna az oltás vagy az állandó maszkhordás és tesztelés között.
Az amerikai elnök szerint az omikron variáns okozta hullám az "oltatlanok járványa".
Marco Rubiót felháborította, ahogy a számítástechnikai óriásvállalat visszatáncolt Hszincsiang-ügyben.
A járvány kezdete óta ez a legmagasabb napi esetszám, amit egy országban regisztráltak.
A fedélzeti kamera rögzítette, hogy hiába kért kollégájuk erősítést, ők inkább egy Snorlax nyomába eredtek.
Orvosai szerint már semmilyen terápia nem segített volna rajta, ezért engedélyezték a beavatkozást az Egyesült Államokban.
Egy uszály miatt szakadt le velük a jégtábla a partról.
Tökéletes látlelet készült az amerikai politikai kultúra állapotáról Tucker Carlson műsorában.
A megjelent fotók alapján egy Twitter-klónt készítettek.
Az amerikai John Gonsalves 22 évesen az anyjának írt Németországból, de végül az özvegye olvasta el a levelet.
Tavaly 0,1 százalékkal, 1929-ben 0,6 százalékkal lettek többen az amerikaiak.