Az amerikai haditengerészet veteránját 2020-ban rabolták el a tálibok.
A CBS-nek adott interjújában beszélt ezekről.
Borúsak a kilátások, egyre kevesebbet vásárolnak az emberek.
A gyerekeknek szerencsére nem esett bántódásuk.
Ő lehet az első amerikai áldozat.
Furcsa ügy Új-Mexikóban.
„Soha nem fognak elhallgattatni. Előbb meg kell ölniük” – mondta.
Összesen 13 milliárdnál tartanak a háború kezdete óta.
Az Egyesült Államok egyértelmű bizonyítékokra hivatkozik, Oroszország tagad.
Biden megítélése ugyanakkor továbbra is alacsonyabb, mint Trumpé volt.
A színésznő egy most megjelent interjúban beszélt a saját terhességéről és arról, miért dühíti annyira, ami az abortusz körül zajlik Amerikában.
Nem ez az első, és valószínűleg nem is az utolsó, hogy a Juul kártérítést fizet azért, hogy gyerekek százezreinek árulta az e-cigit.
Ki mondta, hogy Amerikában csak a hamburgert készítik jól? A Budapest Borfesztiválon minden eddiginél több nemzetközi márkával találkozhatsz.
Legalábbis akkor, ha kaptak pénzt az amerikai kormánytól. A kínaiak hidegháborús mentalitásról beszélnek.
Ha szerencséjük van, tiszta vizet nyerhetnek egy közeli tóból. Ha nincs, még nagyobb bajok lesznek.