A leggazdagabb 0,1 százalék naponta átlagosan 2,2 tonna szén-dioxidot bocsát ki az Oxfam és a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet elemzése szerint.
Putyin szerint ígéretes a rendszer, amely nukleáris fegyverek szállítására is alkalmas lesz.
Nagyjából ezer fős amerikai kontingens marad az országban. A kivonás a haderő korábban bejelentett globális átszervezésének része.
A szökött majmok közül már csak egy van életben, őt még mindig keresik a rendőrök.
Egy friss hírszerzési jelentés szerint Putyin minden eddiginél eltökéltebb.
A 91 éves író szerint azért büntetik, mert Trumpot a hírhedt ugandai diktátorhoz, Idi Aminhoz hasonlította.
Bár Bitner Villegas a poszt után napokra eltűnt, végül a venezuelai belügyminiszter dicsérte meg a hűségéért.
Egy női utast pedig megütött.
A támadást egy ember élte túl.
Kampánybeszéd a USS George Washington fedélzetén, valamint két aláírt megállapodás az Ázsia-turné japán állomásának mérlege.
Kénytelen eladni három finomítóját és világszerte mintegy 5000 benzinkútjának körülbelül felét, a cég egy volt vezetője szerint ezzel „a Lukoilnak vége”.
Putyin vasárnap jelentette be, hogy sikeresen tesztelték az atommeghajtású robotrepülőt, amelyről azt állítják: képes áttörni bármilyen védelmi pajzsot.
Az egyik elmélet szerint ezzel lehetne megkerülni az elnöki ciklusok korlátozását. Azt viszont továbbra is lebegteti Trump, hogy elnöknek indulna-e.
41 millió amerikai támaszkodik ezekre a segélyekre.
A kanadai reklámba Ronald Reagan 1987-es beszédét vágták be, melyben a vámok káros hatásáról beszélt.