Egyesült Államok

Trump legnagyobb kritikusa megerősítette: gondolkodik a 2028-as induláson

Gavin Newsom, Kalifornia kormányzója az első demokrata politikus, aki új stratégiával száll szembe Trumppal.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Megvannak a kínai-amerikai kereskedelmi megállapodás keretei

Várhatóan a TikTokról is megegyeznek majd a csütörtöki tárgyaláson.

Fődi Kitti
külföld

Trump szívesen találkozna Kim Dzsong Unnal

Mint elmondta, „remek kapcsolata volt” Észak-Korea diktátorával.

Jelinek Anna
külföld

Ontario leállítja a Trumpot feldühítő vámellenes reklámkampányát

„Elértük a célunkat, hiszen az üzenetünk eljutott a legmagasabb szintekre az Egyesült Államokban” – mondta a kanadai tartomány miniszterelnöke.

Jelinek Anna
külföld

Venezuela elnöke szerint Trump „háborút szít” azzal, hogy a világ legnagyobb hadihajóját küldi a Karib-térségbe

Washington eközben hivatalosan a drogkereskedelem elleni fellépéssel indokolja a műveleteket.

Jelinek Anna
külföld

Washington szankcióval sújtotta a kolumbiai elnököt

Gustavo Petrót és családtagjait is szankcionálták, mert Trump kormánya szerint segítik a drogkereskedelmet.

Horváth Bence
külföld

India jelentősen csökkenti az orosz olajimportot az új amerikai szankciók miatt

Donald Trump második ciklusának első, Oroszország elleni intézkedései november 21-ig adnak időt a tranzakciók lezárására.

Inkei Bence
külföld

Rubio figyelmeztette Izraelt: az USA nem támogatja Ciszjordánia annektálását

Szélsőjobboldali politikusok szimbolikus lépésként előzetes jóváhagyást adtak egy törvényjavaslatnak, amely felhatalmazná Izraelt Ciszjordánia annektálására.

Inkei Bence
külföld

Az Európai Unió vezetői elfogadták az újabb szankciós csomagot Oroszország ellen

A legjelentősebb eleme, hogy 2027-től megtiltják az orosz cseppfolyósított földgáz importját. Orbán a nemzeti ünnep miatt nem vett részt a döntésben.

Kaufmann Balázs
eu

Most már naponta lövi az amerikai hadsereg a drogszállító hajókat

Kedden és szerdán is támadtak egy-egy hajót, ezúttal a a Csendes-óceánon. Öt ember halt meg a felrobbantott motorcsónakokon.

Kaufmann Balázs
külföld

Trump új szankciókat jelentett be Oroszország ellen

Vlagyimirral mindig jól elbeszélgetünk, de utána nem jutunk sehova – indokolta a lépést.

Inkei Bence
külföld

Megszökött, Fürstbe ment

Hol a legaktívabbak a digitális polgárok? Miért mondták le Menczer Tamást? Ki szerint van vége, kicsi? Mihez kezd magával Orbán Brüsszelben? A 444 napindító hírleveléből kiderül!

Bódog Bálint
reggel 4

Trump szerint ő dönthet arról, kifizetteti-e magának a 230 millió dolláros kártérítést az ellene folytatott korábbi vizsgálatok miatt

Trump szerint az amerikai kormány „rengeteg pénzzel tartozik” neki az igazságügyi minisztérium korábbi vizsgálatai miatt, ráadásul ő maga az, aki jóváhagyhatná a kifizetést.

Takács Lili
külföld

A füstbe ment béketerv

A mai tudásunk szerint nem találkozik két héten belül Budapesten Trump és Putyin, sőt, már mindketten arról beszélnek, hogy a budapesti találkozójuk időfecsérlés lett volna. De miért?

Takács Lili
külföld

Autó csapódott a Fehér Ház előtti biztonsági kapuba

A sofőrt a helyszínen letartóztatták, Donald Trump elnök nem volt veszélyben.

Benics Márk
külföld