Miközben Orbán Viktor a magyar nagystratégiáról álmodik, az, amit eddig csinált, egyre szűkebb mezsgyére terelte őt. A régi szövetségeseket elmarta magától, az újakkal pedig csak a baj van. Az ország pedig egyre jobban lemarad a fejlettségben.
Ugyanarra a listára tették fel, amin Rogán Antal is szerepelt egy ideig.
A magyar és az amerikai kormány már hónapok óta tárgyalt az amerikai moduláris nukleáris technológia magyarországi bevezetéséről.
És jutalom a Hamásznak.
Peking válaszul azt közölte, megvédik energetikai szuverenitásukat.
Oroszország pedig nem Izrael és nem is Irán.
Kocsis Máté Dopeman-ről. A rejtélyes kínai futballbefektető távozása. Majka posztja és egy nagyriport Tusványosról. Ez itt a reggeli hírlevelünk.
Egy irodaépületben nyitott tüzet a fegyveres, aki magával is végzett.
Keir Starmerrel találkozott Skóciában, ahol azt is elmondta, nem biztos abban, hogy egyetért Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök állításával, miszerint Gázában „nincs éhezés”.
Tavaly épp golfozás közben próbálták megölni az elnököt, azóta nem bízzák a véletlenre.
Donald Trump Skóciában egyezett meg Ursula von der Leyennel.
A két ország hadserege négy napja lövi egymást a határvidéken.
„Nem tudom kikapcsolni, nem tudom, hogy kell” – mondta Ryan Walters, amikor rászóltak, hogy kapcsolja ki a videót.
A gyanúsított személyazonosságáról még alig közöltek valamit a hatóságok.
Felforgató tevékenység a vád.