A világ három legnagyobb elektronikai tervezést automatizáló (EDA) szoftverfejlesztője szerdán közölte, hogy helyreállítják a kínai ügyfelek számára a szoftverekhez és technológiához való hozzáférést.
Eközben Ukrajna szerint bármilyen megszakítás csak bátorítaná Oroszországot az ukrajnai háború folytatására.
Ugyanis vádalkut kötött.
Az amerikaiak 20 százalékos vámot vetnek ki a Vietnamból érkező termékekre, fordított irányban viszont 0 százalékos lesz a vám.
„Trump elnökkel a világ biztonságosabbá vált. Az újabb háborúk rövidebbek lettek, a régiek pedig, úgy tűnik, hogy kifulladnak.”
Izrael a maga részéről készen áll az új tűzszünetre.
Még a Biden-kormányzat idején ígértek fegyvereket Ukrajnának.
Az viszont kérdéses, hogy a képviselőház is elfogadja-e a szenátus módosításait.
A hatóságok megtalálták egy gyanúsított holttestét.
Trump elnök úr ott segít, ahol tud, most épp a rezsicsökkentés fenntartásában.
Most a nagy tech-cégekre kivetett kanadai adó verte ki a biztosítékot.
Gavin Newsom szerint a csatorna hazudott, amikor beszámoltak a Trump elnökkel folytatott telefonbeszélgetéséről.
Az állampolgársági szabályok radikálisan megváltozhatnak az Egyesült Államokban. Donald Trump nagy győzelemnek nevezte a legfelsőbb bíróság döntését.
És a cionistákat is. Az ajatollah tweetek sorozatával és videónyilatkozattal is üzent.
Az oltásszkeptikus egészségügyi miniszter korábban mind a 17 tagot kirúgta, és saját kezűleg töltötte fel az új testület egy jelentős részét.