Nem tudni, válaszoltak-e a tisztviselők az ál-Rubio üzeneteire.
A Trump-kormány visszautasította, hogy a meteorológiai szolgálat leépítéseinek köze lett volna ahhoz, hogy nem észlelték időben a katasztrófát.
Kína pedig megfenyegette az Amerikának behódoló gazdaságokat.
A védelmi minisztérium azon aggódott, nehogy kifogyjanak a fegyverekből. Még most is aggódik, de azért újraindították a szállítmányokat.
Eközben az izraeli védelmi miniszter felvázolta egy „humanitárius város” tervét, ami jogi szakértők szerint az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriájába esik.
A személycserében bízik az amerikai szállítások leállítása után, politikai nagyágyú mehet Amerikába.
Még mindig nincs meg a Guadalupe folyó partján található keresztény lánytábor minden lakója.
Az izraeli miniszterelnök közölte, hogy a túszok érdekében folytatják a tárgyalásokat.
A Camp Mystic keresztény lánytáborban 750-en voltak, amikor megáradt a közeli Guadalupe folyó. A táborban „katasztrofális szintű áradás” volt, ráadásul az autópályát is elmosta a víz, így még nehezebben tudtak segítséget kérni.
„Ő végig akar menni ezen az úton, csak folytatni akarja az emberek megölését, ez így nem jó.”
A kormányzóhelyettes szerint a Guadalupe folyó vízszintje 45 perc alatt közel 8 métert emelkedett, „ami pusztító áradást okozott”.
Mármint a nagy adó- és kiadáscsökkentő törvényjavaslatot. Nem csak a függetlenség napja miatt volt ünnepi hangulat a Fehér Házban.
A Fehér Ház sajtótitkára azt ígérte, a meccs „epikus” lesz.
A két kormány között további egyeztetések lesznek drónokról és más légvédelmi technológiákról.
Pedig legálisan élt az Egyesült Államokban.