Az amerikai felhasználók számára elérhető Google Maps térkép kicsit máshogy nézett ki.
Ukrajnáról is tárgyalt Hszi az orosz elnökkel a moszkvai parádé mellett.
„Alapvetően nem a mi ügyünk” - mondta Vance.
Fantasztikusnak nevezte az Európai Bizottság elnökét, akivel mindenképpen találkozni akar.
Átszámítva 740 millió forinttal száll bele az ország a médium működésébe.
A megállapodás konkrétumai még nem ismertek, de mind az amerikai elnök, mind pedig a brit miniszterelnök elégedett.
A felvetés enyhén szólva is rendkívüli, hiszen Ukrajnában háború zajlik.
A tüntetők behatoltak az egyetem könyvtárába, két biztonsági őr megsérült. Az egyetem rektora szerint felháborító, ami történt.
A vámháború áprilisi elindítása óta ez lehet az első kétoldalú megállapodás.
Az amerikai alelnök azt is mondta, az USA a konfliktus hosszú távú rendezésében gondolkodik.
Friedrich Merz az út előtt odaszólt az USA-nak is, hogy „tartsa távol magát” a német belpolitikától.
Két héten belül ez a második eset.
„A Perzsa-öböl történelmi nevének politikai okokból való megváltoztatása Iránnal és népével szembeni ellenséges szándékot jelez, amit határozottan elítélünk” – írta a hírre az iráni külügyminiszter.
Miközben az anyja telefonján játszott.
De így is elindulhat Cincinnati polgármesteri székéért, mert a másik republikánus jelölt még nála is rosszabbul teljesített.