Egyesült Államok

Schwarzenegger és Macron együtt üzente meg Trumpnak, hogy hülyeség volt kilépni a klímaegyezményből

A terminátor szerint nincs olyan, hogy liberális légkör vagy konzervatív légkör, mindannyian ugyanazt a levegőt lélegezzük be.

Czinkóczi Sándor
külföld

Észak-Koreának ötlete sincs, miért halhatott meg az amerikai egyetemista

Teljesen légből kapottnak tartják a feltételezést, hogy a munkatáborban verték vagy kínozták volna Otto Warmbiert.

Czinkóczi Sándor
külföld

Megtartották a szokásos Izrael-ellenes tüntetést Iránban

A Forradalmi Gárda föld-föld rakétákkal vonult fel, miközben a részvevől izraeli és amerikai zászlókat égettek.

Horváth Bence
külföld

Észak-Korea azt állítja, nem bántották az amerikai férfit, akit kómában küldtek vissza, majd pár nappal később meg is halt

A diktatúra először regált Otto Warmbier halálára.

Horváth Bence
külföld

Vége a rejtélynek: Trumpnak mégsincsenek felvételei

Pedig a világ heteken keresztül azt gondolta, hogy ezzel próbált nyomást gyakorolni a kirúgott FBI-igazgatóra.

kasnyikm
külföld

Alighogy nyilvánosságra került, máris elbukott a republikánus egészségügyi reform

Hetekig titokban dolgoztak rajta, de most úgy tűnik, a konzervatív és a mérsékelt republikánusok se fogják támogatni.

kasnyikm
külföld

Washington szigorított a szankciókon, válaszul Moszkva lemondta a két ország külügyi találkozóját

Helyette inkább közleményben üzengetnek egymásnak.

Rényi Pál Dániel
külföld

El Salvadorból szökött az Egyesült Államokba az a férfi, aki vasárnap agyonvert egy 17 éves muszlim lányt

A rendőrség közlekedési vitaként kezelik a ügyet, eddig nem találtak bizonyítékot arra, hogy gyűlölet-bűncselekmény történt.

Czinkóczi Sándor
külföld

Steve Bannon szerint azért nem közvetítik többé a Fehér Ház sajtótájékoztatóit, mert Sean Spicer szóvivő meghízott

Chelsea Clinton szerint Bannon sértegeti a kövér embereket, Trump támogatói szerint azonban ez csak egy ártalmatlan poén volt.

Sarkadi Zsolt
külföld

A cég körüli botrányok miatt lemondott az UBER elnök-vezérigazgatója

Travis Kalanick a cég alapítója volt, a részvényesek hetek óta a lemondását követelték.

Sarkadi Zsolt
külföld

Trump szerint Kína megpróbált segíteni Észak-Korea ügyében, de kudarcot vallottak

Az amerikai elnök vélhetően a szerdán kezdődő amerikai-kínai külügyi csúcs elé üzent egyet. Hogy pontosan mit, azt senki nem tudja.

Horváth Bence
külföld

Az USA 12 napon belül másodszor lőtt le iráni fegyveres drónt Szíriában

Ahogy szorul vissza az Iszlám Állam, úgy lesz egyre feszültebb a helyzet a régióban.

Horváth Bence
külföld

A Ford Mexikó helyett inkább Kínából fogja exportálni a kisautókat az USA-ba

A Focus amerikai gyártását leállítják, Kína lesz az új helyszín. Trump vélhetően nem lesz boldog.

Horváth Bence
gazdaság

Orosz vadászgép ment nagyon közel egy amerikai felderítő géphez a Balti-tenger felett

Az amerikaiak szerint provokatív volt az eset.

Horváth Bence
külföld

Az USA újabb szankciókat vetett ki Oroszországra

A Krím elfoglalása miatt további 19 orosz személyt és 19 vállalatot büntetnek.

Horváth Bence
külföld