Trump szerint a kijevi légicsapás szükségtelen és nagyon rosszul időzített volt.
A továbbiakban külügyminisztere képviseli.
Vannak köztük republikánus vezetésűek is.
Legutóbb az orosz foci-vb döntője után egy nappal találkoztak.
Egy forrás szerint „csak úgy repkedtek az F-bombák”, miközben nemcsak Trump, de az olasz miniszterelnök is a közelben hallotta az egészet.
Néhány órával azután, hogy Donald Trump azzal vádolta Volodimir Zelenszkijt, hogy árt a béketárgyalásoknak, orosz rakéták és drónok indultak az ukrán főváros felé.
Saját kormányának világos állásfoglalására emlékeztette Donald Trumpot.
A belsőkörös trumpista Pete Hegseth pozíciója három hónap alatt még úgy is meg tudott inogni, hogy Amerika közben nem szenvedett el semmiféle harctéri vereséget.
Az amerikai elnök szerint Zelenszkij kijelentése nagyon káros a béketárgyalásokra nézve.
Az amerikai elnök legidősebb fia találkozik Jászai Gellérttel, a 4iG vezérigazgatójával is.
Elon Musk be is jelentette, hogy kevesebb energiát fordít mostantól a Trumpnak végzett kormányzati munkára.
„Nem lesz olyan magas.”
Egy apa, aki válaszokat vár. Egy lejárató kampány, ami sehogy sem akar összejönni. Egy temetés, amin mindenki ott akar lenni. Egy hírlevél, benne a legfontosabb keddi hírekkel.
Kicsit megkésve, de reagált arra, hogy az elnök kamufilmszínésznek nevezte.
Az alkotó maga rántotta le a leplet a titokról, őt úgy hívják, hogy Nikasz Szafronov.