Kína feloldja a szankciókat az európai parlamenti képviselőkkel szemben, ami megnyitja az utat a Kína és az EU közötti kereskedelmi tárgyalások előtt.
A védelmi miniszter száműzte a Pentagon „Nők, béke és biztonság” programját.
„Még csak most kezdtük, még semmit sem láttak.”
Az amerikai kereskedelmi miniszter egy interjúban lelkendezett a megállapodás miatt.
Amerikát papírkutyának nevezik, később megrekedt csónaknak. Kína felszólította a nemzetközi közösséget is, hogy szálljon szembe Amerika „zsarnok” vezetőjével.
A dolgok mostani állása szerint.
Köszönik Donald Trumpnak.
A segélyeket mégsem tekintik kölcsönnek.
Míg Trump nemzetbiztonsági tanácsadója arról beszélt, hogy az amerikai elnök elégedetlen az ukrán és az orosz hozzáállással is.
Két napja még egészen mást mondott, ahogy azt szokta. Most arra is utalt, hogy két héten belül megállapodás jöhet a harcok befejezéséről.
Szoboszlai gólpasszai, Trump ráébredése, az amerikai jogállamiság töréstesztje, a fóti Fidesz eltűnése és Justin Bieber megmenése a 444 napindító hírlevelében.
Az orosz külügyminiszter a CBS amerikai tévének adott interjút.
Jens-Fredrick Nielsen a dán miniszterelnök mellől üzent Trumpnak, és szorosabb együttműködést sürgetett Dániával a külpolitikában.
A Politico azt írja, a leggazdagabbak leggazdagabbjait várják ide, ahol a terveket ismerők szerint a Trump-kormányzattal lehet majd ápolni azokat a bizonyos jó kapcsolatokat.
10+2 konzervatív kifejezés, amikkel bárki bővítheti szexuális szókincstárát, és visszavághat, ha brüsszeli blablát beszélő libsik közé keveredne.