Ez lesz az első valódi szerkezeti átalakítás az elnöki rezidencián azóta, hogy 1948-ban hozzáépítették a Truman-erkélyt.
A volt elnök arról is beszélt, hogy egyes politikusok örömmel nézik a legális bevándorlók deportálását.
Hihetetlen, de igaz – mondta az amerikai elnök Steve Witkoff utazásáról.
Úgy gondolják, hogy „csak három elnököt fenyegetett komolyan az eltávolítás veszélye”. Pedig nem.
Két fő témát jártunk körül. Egy nagyon jót és egy nagyon rosszat.
Több tucat ország került fel a listájára.
Folytatják a tárgyalást.
A nyersanyagot alternatív forrásokból szerzik be.
Az áldozatok között van egy hatéves kisfiú is, lakóházat is ért találat.
Egy nappal azelőtt egyeztek meg, hogy életbe léptek volna a korábban bejelentett magasabb vámok.
Miközben Orbán Viktor a magyar nagystratégiáról álmodik, az, amit eddig csinált, egyre szűkebb mezsgyére terelte őt. A régi szövetségeseket elmarta magától, az újakkal pedig csak a baj van. Az ország pedig egyre jobban lemarad a fejlettségben.
Ugyanarra a listára tették fel, amin Rogán Antal is szerepelt egy ideig.
Trump közölte, hogy India barátjának tartja magát, de élesen bírálta az ország magas importvámjait és a kereskedelmi korlátozásokat.
A miniszterelnök azt mondta, ha nem lépnének fel a külföldi finanszírozás ellen, nemcsak a választást veszítenék el, hanem vesztesnek is tűnnének.
Egy 1980-as évekbeli reklámot újítottak fel. Amiből már akkor is botrány lett.