Kína 10 százalékos vámtarifát alkalmaz, az Egyesült Államok 55 százalékosat, jelentette be Trump. Már ha ő is, Hszi Csin-ping kínai elnök is aláírja majd a megállapodást.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a Fidesz két innovációt fejlesztett ki az elmúlt két évben.
Csak az amerikai-orosz tárgyalások vezetnek eredményre.
És sok magyar gondolja azt is, hogy Trump képes megérteni összetett problémákat 24 országban, köztük 10 európaiban vizsgálta a Pew Research Center, hogy mit gondolnak az emberek Trumpról és az Egyesült Államokról.
Túl messzire ment Trump bírálásában, most úgy érzi.
Az eddigi tárgyalások február 27-én és április 10-én zajlottak Isztambulban.
A polgármester szerint a kijárási tilalom célja a további rongálás és fosztogatás megfékezése, miközben a békés tiltakozás jogát továbbra is tiszteletben tartják.
Los Angelesre egy jogszabályra hivatkozva gyakorlatilag ráküldte a sereget az elnök, de van még ennél is durvább törvény is, amit elővehet. L.A. és Kalifornia tiltakozik, a jogvédők aggódnak. Mivel azonban az alaptéma a bevándorlás, az ország többsége Trumpot támogatja, ő pedig lubickol.
Kaliforniai politikusok azt mondják, ez példátlan katonai mozgósítás amerikai állampolgárok ellen.
Katonai szövetségünk arra készül, hogy a tagországoknak radikálisan meg kell növelniük a katonai kiadásaikat, hogy felkészüljenek az orosz fenyegetésre.
Az egyik fél úgy tesz, mintha lángolban állna a város, a másik meg úgy, mintha nem történt volna semmi. Tényleg van erőszak, de kevesen vesznek részt benne.
Los Angeles polgármestere szerint semmi szükség a Nemzeti Gárdára a városban. Bernie Sanders szerint Trump „gyors ütemben vezeti az országot az autoriter rezsim irányába”, és a Kongresszus „jogköreit bitorolja”.
Azt mondják, elérték az ország középső részén fekvő Dnyipropetrovszk régiót, de Ukrajna szerint ez nem igaz.
Az Anthropic vezérigazgatója öt éven belül óriási társadalmi sokkra számít, miközben egyelőre az a fura helyzet, hogy amikor az AI-fejlesztők aggódnak az általuk fejlesztett technológia veszélyei miatt, az emberek többsége nem hisz nekik, mondván, csak túlreagálják a dolgot.
Súlyos következményeket helyezett kilátásba, ha a Tesla-vezér demokratákat kezdene el támogatni.