Donald Trump

Trump vámháborúja közelebb hozza egymáshoz Kínát és az Európai Uniót

Kína feloldja a szankciókat az európai parlamenti képviselőkkel szemben, ami megnyitja az utat a Kína és az EU közötti kereskedelmi tárgyalások előtt.

Mészáros Juli
gazdaság

Hegseth kinyírt egy Bidennek tulajdonított programot, pedig azt még Trump írta alá, első kormányzása alatt

A védelmi miniszter száműzte a Pentagon „Nők, béke és biztonság” programját.

Mészáros Juli
külföld

Trump az elért eredményeit méltatva ünnepelte a 100., hivatalban töltött napját

„Még csak most kezdtük, még semmit sem láttak.”

Mészáros Juli
külföld

Trumpék megköthették az első kereskedelmi megállapodásukat, de még titkolják, melyik országgal

Az amerikai kereskedelmi miniszter egy interjúban lelkendezett a megállapodás miatt.

Székely Sarolta
gazdaság

Kína drámai hangú videóban üzent Trumpnak: „Nem fogunk letérdelni"

Amerikát papírkutyának nevezik, később megrekedt csónaknak. Kína felszólította a nemzetközi közösséget is, hogy szálljon szembe Amerika „zsarnok” vezetőjével.

Székely Sarolta
külföld

Trump enyhítené a még be sem vezetett importvámok hatását az amerikai autógyártókra

A dolgok mostani állása szerint.

Haász János
gazdaság

A liberálisok nyerték a kanadai választást

Köszönik Donald Trumpnak.

Haász János
külföld

Közel az amerikai-ukrán ásványmegállapodás, jelentős engedményt adott Washington

A segélyeket mégsem tekintik kölcsönnek.

Haász János
külföld

Az amerikai külügyminiszter szerint a béke közelebb van, mint korábban bármikor

Míg Trump nemzetbiztonsági tanácsadója arról beszélt, hogy az amerikai elnök elégedetlen az ukrán és az orosz hozzáállással is.

Haász János
külföld

Trump úgy gondolja, Zelenszkij kész átadni Oroszországnak a Krímet

Két napja még egészen mást mondott, ahogy azt szokta. Most arra is utalt, hogy két héten belül megállapodás jöhet a harcok befejezéséről.

Haász János
külföld

Temetés, tárgyalás, törésteszt

Szoboszlai gólpasszai, Trump ráébredése, az amerikai jogállamiság töréstesztje, a fóti Fidesz eltűnése és Justin Bieber megmenése a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

Lavrov szerint jó kezekben van a zaporizzsjai erőmű és a Krímről sem hajlandók tárgyalni, de egyébként nyitottak a háború lezárására

Az orosz külügyminiszter a CBS amerikai tévének adott interjút.

Bódog Bálint
külföld

Grönland miniszterelnöke: Nem leszünk ingatlan, amit bárki megvásárolhat

Jens-Fredrick Nielsen a dán miniszterelnök mellől üzent Trumpnak, és szorosabb együttműködést sürgetett Dániával a külpolitikában.

Bódog Bálint
külföld

Trump fia olyan elitklubot alapított, hogy Tiborcz Botaniqja elbújhat mellette

A Politico azt írja, a leggazdagabbak leggazdagabbjait várják ide, ahol a terveket ismerők szerint a Trump-kormányzattal lehet majd ápolni azokat a bizonyos jó kapcsolatokat.

Bódog Bálint
külföld

Kis magyar konzervatív szexszótár

10+2 konzervatív kifejezés, amikkel bárki bővítheti szexuális szókincstárát, és visszavághat, ha brüsszeli blablát beszélő libsik közé keveredne.

Bódog Bálint
SZEX