A Kör tagjai ajándékba kapják a nyomtatott magazin legfrissebb számát.
Caj Ing-ven szerint a szabályokon alapuló világrend megőrzése és a kínai agresszió elhárítása érdekében lenne erre szükség.
A Hongkongban is egyre keményebben fellépő hatalom 200 rendőrt küldött a lapra, és bevitték a tulajdonost meg a lap vezetőit is. A tüntetők a lapot tartják fel az utcákon a rendszer ellen tiltakozva.
Az új, nemzetbiztonsági törvény értelmében vitték el.
Befelé fenyegető fővezér, kifelé sértett demokrata.
Történelmi példák szemléltetik, hogy a válság végével most is annyira visszalenghet az inga, mint az üvöltő húszas évek idején.
Az államtitkár úgy reagált a Freedom House jelentésére, ami szerint Magyarország már hibrid rezsim, hogy nem is vártak mást „az egykoron tisztelt emberi jogi szervezetből Soros György kirakatszervezetévé avanzsált társaságtól”.
Egyre távolabb Közép-Európától, egyre közelebb a Balkánhoz.
Jó reggelt!
„Kelet-európaiak vagyunk, a tapasztalataink világosan mutatják, hogy amíg nincs szabad nyilvánosság, addig nincs miért bíznunk a hatalmasok szavában” – mondta a filozófus.
Egy április elseje, amely sokáig emlékezetes marad.
Jó megfigyelés Kövér Lászlótól, aki 2010 óta a Parlament ura.
A demokratikus rendszerrel szemben az USA-ban nőtt leginkább az elégedetlenség. 25 év 3500 felmérését vetették össze különböző országokból cambridge-i egyetemen. Észak- és Nyugat-Európában van csak igazán meggyőző támogatottsága a demokráciának.
Már a legliberálisabb európai politikusok is úgy látják, hogy szabályozni kell. Ha a milliárdok életét meghatározó techcégek továbbra is csak a profitra optimalizálnak, abból még a mostaninál is nagyobb baj lehet.
A választás nagy vesztese már most a Fidesz, hiszen olyasmiben kell részt vennie, amitől láthatóan undorodik. Pedig lenne rá megoldás.