demokrácia

A Financial Times vezércikkben kéri: Manfred Weber álljon ki a demokrácia mellett, zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból!

A lap szerint a felfüggesztés is kevés.

Herczeg Márk
POLITIKA

Tüntetők behatoltak a szerb köztévé központjába Belgrádban

Élőben közvetítik az eseményeket bentről.

Herczeg Márk
külföld

A magyarok, csehek és szlovákok utálják a legjobban a bevándorlókat egész Európában

Viszont a magyarok egyre elégedettebbek az EU-val, és jobban bíznak az EP-ben, mint a magyar parlamentben. A 25 év alatti magyarok negyede egyáltalán nem fogyaszt híreket. A világban a bevándorlás, de itthon az egészségügy a legfőbb probléma.

Magyari Péter
eu

Előre megmondta, hogy minden szét fog esni. De a megoldást ő sem tudja

Martin Gurri 2014-es könyvében megjósolt szinte mindent, ami azóta történt ebben a bonyolult világban. A nyilvánosság fellázadt, a hatalom és a tekintély pedig válságba került. Most megírta, hogy mi következik mindebből.

Bede Márton
politika

A jogállamiságról szeretett volna tájékozódni egy holland delegáció, de nem fogadta őket a magyar kormány

Így a holland képviselők inkább lemondták az utat.

Albert Ákos
POLITIKA

Kovács Zoltán: Szánalmas ostobaságokat harsog a New York Times

A lap arról írt karácsonykor, hogy Orbán rezsimje már nem annyira tekinthető demokráciának.

Herczeg Márk
POLITIKA

„Még nem vagyunk Magyarország” – ezzel keltene némi reményt a demokráciakutató az amerikai olvasók számára

James Miller könyvet írt a demokráciák történelméről, egy beharangozó interjúban pedig a magyar példával mondta el, hogy még nem olyan rossz a helyzet az Egyesült Államokban.

Horváth Bence
politika

Cas Mudde: Ha ez így megy tovább, sok más intézmény is a CEU sorsára juthat

A populizmus kutatója szerint a Néppárt ma sokkal inkább Orbán pártja, mint Merkelé, a világ pedig egyértelműen a radikális jobboldal és az autoriter rendszerek felé tart.

plankog
POLITIKA

Gulyás Gergely Berlinben okított arról, mi a demokrácia: „Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett”

Vélhetően nem arra gondolt, hogy egy olyan országban élünk, ahol a nép feje felett (akár egy magángépen) dőlhet el, hogy egyik pillanatról a másikra megszüntetik a lakáspénztárak állami támogatását. \( ͡° ͜ʖ ͡° )/

Herczeg Márk
politika

Csak 36 százalék szerint váltható le az Orbán-kormány demokratikus választásokon, 49 százalék szerint nem

Egyébként sincs nagyon jó véleményünk a demokráciáról.

erdelyip
politika

A külügyminisztérium bekérette a spanyol nagykövetet, miután a spanyol külügyminiszter azt mondta, Magyarország xenofób, és itt nincsenek szétválasztva a hatalmi ágak

A kormány visszautasítja az állításokat, „hiszen mindenki meggyőződhet arról, hogy teljes a sajtószabadság, a hatalmi ágak is elkülönülve működnek, és a magyar emberek nem idegengyűlölők” – mondta Magyar Levente.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kövér László: Ha nem tudunk az emberi méltóságot sárba taposó liberalizmusnak ellent állni, holnapra nem lesz Magyarország

Kossuth-szobrot avatott a minden értelemben fáradt házelnök.

Herczeg Márk
politika

Tökéletes: 94 százalékkal győzött a fideszes jelölt Pakson

Az önkormányzati képviselői helyért folytatott küzdelemben a Munkáspárt volt az egyetlen ellenfele.

Urfi Péter
POLITIKA

Kína szerint egy sikeres országnak nem demokráciára, hanem több adatra van szüksége

Az épülő digitális totalitárius államban a konfliktuskezelés legjobb módja nem a viták rendezése, hanem rengeteg adattal és algoritmussal felmérni, ki csinálhat bajt, majd ennek megfelelően kezelni a problémát. Ha kell, táborokban, tömegesen.

Herczeg Márk
külföld

Az olasz ügyészség + az illiberális belügyminiszter most jól megmutatták Magyarországnak, mi a különbség a demokrácia és az orbánizmus között

Ha eddig nem értetted volna, Orbán miért szüntette meg vaskézzel a független intézményeket és hatóságokat, most egyből világos lesz.

Szily László
publicisztika