A kelet-európai életet leghitelesebben bemutató Facebook-oldal rátalált a debreceni politikusra.
Azoknak, akik kockáztatják a bebörtönzést, az erőszakot és a sorozást.
A balesetben többen megsérültek.
Három kifejlett példány és tizenegy kismalac.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy.
Az áldozat addig sikított, amíg a vádlott el nem engedte.
A rendőrség egy Facebook-poszt miatt indított nyomozást, kedden elfogták a támadót.
A kormány szerint ez Magyarország történetének legnagyobb beruházása.
A drágulás oka az, hogy újabb területet csatoltak az építéshez.
Gyülekezési joggal való visszaélés miatt.
Kis híja volt, hogy sikerült elkerülni a debreceni láncfűrészes mészárlást.
A debreceni rockmaffiózók, Lukács László és Sidi sajtótájékoztatón képviselték a polgárpukkasztó, zúzós zenét Navracsics Tibor, Rétvári Bence és Hoppál Péter mellett ülve. \m/
A gyerek reggel fél 8-tól délután 3-ig volt a buszban.
Fehéváron annyi pénz van a fociban, hogy az elmúlt 4 évben 12,5 milliárdos nyereséggel zártak. Miközben az önkormányzat valamiért százmilliókkal támogatja a profi focit.
A NIO érkezését a kínai sajtó írta meg. A dolog összefügghet a korábbi hírrel, miszerint Debrecenben épít gyárat a világ legnagyobb, ugyancsak kínai akkuelőállítója.