Debrecen

Debrecen ingyen átadja a repterét üzemeltető cég többségét az államnak

Még több fejlesztési pénzt remélnek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A volt Loki-pályán épülhet fel az új Természettudományi Múzeum

A debreceni polgármester azt ígéri, hogy az építkezés miatt nem kell egyetlen fát sem kivágni.

Vég Márton
KULTÚRA

Provokátorok tartják rettegésben az utasokat néhány Debrecen környéki vonaton

Időnként elmarad a beígért rendőri védelem.

Szurovecz Illés
közlekedés

Franciaországból kapott párt Fifi, a Debreceni Állatkert madagaszkári varija

A Hanyatló Nyugatról érkezett a fekete-fehér vari a Nagyerdőbe.

Rényi Pál Dániel
ÁLLAT

Kósa Lajos koronavírusos lett, kórházba került

„Tűrhetően vagyok” – írta a kórházból a Fidesz alelnöke.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az állam teljesen felvásárolja a veszteséges Kartonpackot

A debreceni cégben, aminek a vezetését tavaly áprilisban kormánybiztos váltotta le, az MNV részesedése eddig is 91,41 százalék volt.

Herczeg Márk
gazdaság

Kukába dobta nyomkövetőjét egy nemzetközi körözés alatt álló, szökésben lévő férfi, de megtalálták

Debrecenben, egy építkezésen próbált elbújni a szökevény.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Tömegverekedés volt a Debrecen-Fehérvár meccs előtt

Eddig 15 embert állítottak elő, még másokat is keresnek.

Szurovecz Illés
bűnügy

Gyurcsány rendreutasított egy ellentüntetőt, aki szerinte megpróbálta széttrollkodni a DK gyűlését

„Nagyon gyorsan fogja be a száját, megértette?!”

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A debreceni étterem ügyvezetője szerint Márki-Zayék "nem rendeltetésszerűen" használták a helyiséget

Mérész Ferenc azt írta lapunkhoz eljuttatott közleményében, hogy éttermük eddig sem adott helyet politikai eseménynek.

Király András
POLITIKA

Kirakták Márki-Zay Pétert a debreceni étteremből, ahol éppen fórumot tartott

Egy óra után távozásra szólították fel, és még a villanyt is ráoltották.

Király András
POLITIKA

Holokauszttagadó, cigányozó ex-jobbikossal kampányol a debreceni Fidesz

Ágoston Tibor jobbat akart ennél a kormánynál, de megbecsüli, ami van.

Szurovecz Illés
POLITIKA

2,5 milliárd forintos állami támogatást engedélyezett az Európai Bizottság a debreceni reptér számára

Vesznek belőle két tűzoltókocsit is.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Fidesz felé hajló debreceni körzetet hódítana el három ellenzéki, itt nézheted a vitájukat

Pósán László helyére pályáznak, a Partizán vitáján bizonyítanák, hogy miért is ők a legjobb kihívók.

Partizán
POLITIKA

Akcionista képviselő, kémikus, atomfizikus, vállalkozó vagy kozmetikus lehet Kósa Lajos kihívója Debrecenben, nézd élőben!

Színes mezőnnyel folytatódik Hajdú-Bihar megye 1. számú választókerületében a Partizán előválasztási vitasorozata.

Partizán
POLITIKA