Debrecen

Többórás késések vannak a Budapest-Nyíregyháza vasútvonalon

Kerner Zsolt
közlekedés

Hajdú Volán: burkolt áremelés vagy földrajzi csoda?

Egyik napról a másikra megnőtt a távolság két megálló között, és persze megugrott a jegy ára is.

444.hu
közlekedés

Locsolókocsi locsol Debrecenben

Herczeg Márk
autó

Na, mit éreznek az Európa Ligából kiesett magyar csapatok edzői?

Király András
futball

Strömsgodset-Debrecen 2-2

Tbg
futball

Tömegverekedés volt a debreceni menekülttáborban

Kerner Zsolt
bűnügy

Így zsidózik a Jobbik Debrecenben

erdelyip
politika

Újraszámolják a szúnyogcsípéseket Debrecenben

Tbg
életmód

Ilyen lett a debreceni villamos

Magyari Péter
közlekedés

Az igazi romantikus erőszak: feleslegesen hozott össze bombariadót barátnőjének, hogy sikerüljön a vizsgája

Olyan történet jött Debrecenből, hogy kifogyott a billenytűzetemből a <3.

plankog
bűnügy

Debrecen csúfos éve

Sorozatunkban bemutatjuk, hogyan lesz egy magyar településből csodasportváros. És ha az lesz, hogyan veszítheti el a státuszát egyik napról a másikra. Annyi biztos, hogy céges és önkormányzati háttér nélkül senki nem rúg labdába az országban.

Haszán Zoltán
Sportvárosok Magyarországon

Otthagyja Debrecent a gólkirály

Magyari Péter
sport

Felébredt az MTI debreceni tudósítója

Király András
politika