Emberek százai tiltakoztak a nagyobb vidéki városokban is.
Nyíregyháza, Eger, Debrecen, Varsó, Bécs.
A legtöbben Győrben voltak.
A vidéki nagyvárosok tüntetéseinek központi eleme egy névtelen köztisztviselő levele.
Mondta a miniszter egy bemutatón, ahol német licensz alapján Debrecenben összeszerelt buszokat mutattak be.
A kortárs táncot nem lehet csak úgy kicsinálni.
Utak, közművek, repülőtér.
Az eset még januárban történt, a rendőrség a debreceni R. László elleni nyomozást most zárta le.
Ha esetleg nem tudják majd kifizetni a hitelt, a bank viheti a múzeumot.
Javaslom: senki se vegyen levegőt.
Debrecenben, Miskolcon és Nyíregyházán csak óvatosan.
Két fiatal feltörte, majd beindították és egy Debrecen melletti erdőbe rejtették, ahol elemeire szedték.
Majdnem sikerült a Guy Ritchie-filmbe illő drogtrükk, de az egyik fegyőr észrevette, mert tőle 10 centire történt, a bíró pedig megszakította a tárgyalást.
És bekamuzta, hogy az autó magától gurult az árokba. Nem jött be a trükk.