Egy kórterem gyulladt ki vasárnap reggel, 52 embert kellett kimenekíteni.
A 9 éves fiú kedden ment el otthonról, azóta nem látták.
És azt is elmondta, két dolgot kell fogyasztani: tejet és vért. Meg persze disznót.
Olyan kevesen voltak a stadionban, hogy a tévén keresztül is simán lehetett hallani, amikor egy néző időnként azt kiabálta Orbánnak, hogy geci.
Már őrizetben volt, amikor a gyilkossággal is meggyanúsították a 32 éves férfit.
Ruhákból máglyát rakott a szobája előtt, aztán elővett egy öngyújtót.
Járőröztek a Nagyerdőben, egyszer csak azt vették észre, hogy ott az út szélén egy idős nő kötéllel a nyakában.
A DK-s Varga Zoltán a polgármesternek is felajánlott egyet. Azért a Soros-ellenes határozat így is átment.
Ő volt az, aki Rostás Winnetou programot indított volna a debreceni cigány tanulóknak, hogy ne az Arany János programból támogassák őket.
"Ne igyák meg!" - írják már közleményük címében.
A szülés után vesztette életét édesanyjuk.
A civilellenes hadjáratban és a „nem közszereplőként” megvásárolt cégben nemcsak a főszereplő közös.
Az egész országban elindultak a támadások a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott szervezetekkel szemben, de ami Debrecenben történik, az mutatja meg legjobban a helyzetet. Biciklis önkéntesek és a közéletről vitatkozó fiatalok csettintésre lettek nemkívánatosak a városban.
Jobb félni - mondta Szita Károly, és meghirdette az országos összefogást a civilek ellen.