Debrecen

Így lehet belőled egyik napról a másikra ellenség Magyarországon

Az egész országban elindultak a támadások a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott szervezetekkel szemben, de ami Debrecenben történik, az mutatja meg legjobban a helyzetet. Biciklis önkéntesek és a közéletről vitatkozó fiatalok csettintésre lettek nemkívánatosak a városban.

plankog
politika

A Fidesz elvárja a vidéki polgármesterektől, hogy helyi szinten is álljanak bele a félelemkeltésbe

Jobb félni - mondta Szita Károly, és meghirdette az országos összefogást a civilek ellen.

Urfi Péter
POLITIKA

A pécsi kiáltvány teadélután volt ahhoz képest, ahogy Kósa Lajos Debrecenben befenyítette a civileket

Arra kérik az Alternatív Közösségek Egyesületét, hogy hagyjanak fel működésükkel, mert úgysem hiszik el nekik, hogy karitatív tevékenységet végeznek, hanem Soros.

Boros Juli
POLITIKA

A Jobbik vizsgálatot indít cigányozó debreceni képviselője ellen

Ágoston Tibor beszólására először csak egy vicceset próbáltak mondani, de most már eljárást indítanak ellene.

Magyari Péter
politika

Meghalt egy nő, miután egészséges hármasikreket szült Debrecenben

A kamionsofőrként dolgozó apának gyűjtést szerveztek, hogy gondoskodni tudjon a családjáról.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

A Jobbik képviselője nem volt hajlandó megszavazni egy roma diák ösztöndíját

Ágoston Tibor azzal viccelődött a debreceni közgyűlésen, hogy inkább Rostás Winnetou Programot kellene indítani neki.

Czinkóczi Sándor
politika

A debreceni fideszesek is Sorostól rettegő nyilatkozatot szeretnének elfogadtatni

A Fidesz egyre több fórumon igyekszik rettegni a mindjárt 90 éves milliárdostól.

Sarkadi Zsolt
politika

A Debrecen túlzónak érzi, hogy Jovanovic négymeccses eltiltást kapott egy pofonért

A bosnyák játékos „az első félidő lefújása után, még a játéktéren, amikor a labda nem volt játékban arcon ütötte” a Diósgyőr játékosát.

Herczeg Márk
futball

Betlehemes találkozó volt Debrecenben

Herczeg Márk
ünnep

Kimaxolta az autóvezetést egy debreceni férfi

Se jogsi, se műszaki, se biztosítás. Mit gondolnak, inni azért ivott?

Albert Ákos
bűnügy

Bemutatták a debreceni állatkert zsiráfcsikóját

A kéthetes állat már most magasabb mint a gondozója.

Botos Tamás
állat

Háromméteres betűkkel óriási helyesírási hibát festettek fel az útra Debrecenben

Igazi fotóképregény készült tél leviccesebb elírásából, majd a hibajavításból. Ennyi erővel azt is kiírhatták volna a buszsávba, hogy BUZI, annak legalább lett volna értelme.

Szily László
ÉLET

Mesterséges lélegeztetés esetén mindkét résztvevő félnek 35 forintot kell fizetnie légköbméterenként Debrecenben

Ezt most jól megkapta a karikatúraszerűen szívtelen debreceni önkormányzat, amiért adót vetett ki az ingyenes ételosztásra.

Szily László
belföld

1 évesek lettek a debreceni négyes ikrek

Egy éve segítette őket világra ugyanaz az orvos, aki 30 évvel korábban a szintén négyes ikrek tagjaként született apjukat is.

Herczeg Márk
évforduló

Megadóztatják az ételosztást Debrecenben

35 forintot kell fizetni majd négyzetméterenként a karitatív tevékenységért.

Tbg
POLITIKA