Arra kérik az Alternatív Közösségek Egyesületét, hogy hagyjanak fel működésükkel, mert úgysem hiszik el nekik, hogy karitatív tevékenységet végeznek, hanem Soros.
Ágoston Tibor beszólására először csak egy vicceset próbáltak mondani, de most már eljárást indítanak ellene.
A kamionsofőrként dolgozó apának gyűjtést szerveztek, hogy gondoskodni tudjon a családjáról.
Ágoston Tibor azzal viccelődött a debreceni közgyűlésen, hogy inkább Rostás Winnetou Programot kellene indítani neki.
A Fidesz egyre több fórumon igyekszik rettegni a mindjárt 90 éves milliárdostól.
A bosnyák játékos „az első félidő lefújása után, még a játéktéren, amikor a labda nem volt játékban arcon ütötte” a Diósgyőr játékosát.
Se jogsi, se műszaki, se biztosítás. Mit gondolnak, inni azért ivott?
A kéthetes állat már most magasabb mint a gondozója.
Igazi fotóképregény készült tél leviccesebb elírásából, majd a hibajavításból. Ennyi erővel azt is kiírhatták volna a buszsávba, hogy BUZI, annak legalább lett volna értelme.
Ezt most jól megkapta a karikatúraszerűen szívtelen debreceni önkormányzat, amiért adót vetett ki az ingyenes ételosztásra.
Egy éve segítette őket világra ugyanaz az orvos, aki 30 évvel korábban a szintén négyes ikrek tagjaként született apjukat is.
35 forintot kell fizetni majd négyzetméterenként a karitatív tevékenységért.
Hatan sérültek meg.
Persze talán jobb is így, az utóbbi hónapokban Rogán szerepléseiből általában csak botrány lett.