Debrecen

Olyan központ nyílt Debrecenben, amiben egyszerre képeznek pilótákat (egyetemi szinten!!4!) és fejlesztenek kisszériás gyógyszerekt

És még speciális igényeket is kielégítenek! Csoda, hogy Seszták miniszter szerint "a világ már Debrecenben van"?

Király András
oktatás

Tizenéves fiatalok vertek össze hajléktalanokat Debrecenben

Haszán Zoltán
bűnügy

Tényleg London a második legnagyobb magyar város

Hiába Debrecen szinte hivatalos együttese a Tankcsapda, csak Budapesten hallgatják többen, mint Londonban. És ugyanez a helyzet a legtöbb magyar előadóval.

Bede Márton
ZENE

Bezárt a debreceni menekülttábor

Botos Tamás
migráció

Százhúszmillióért őrzi magáncég a befogadóállomásokat

Annyira terroristák a migránsok, hogy egy magáncég láthatja el a táborok őrzését, portaszolgálatát.

Botos Tamás
migráció

November 20.: felállították Debrecen karácsonyfáját

Herczeg Márk
karácsony

LEFOTÓZTAK EGY GALAMBOT DEBRECENBEN!

Találd meg a galambot a képen!

Herczeg Márk
ÁLLAT

24 millió forintért fogjuk megtudni, hogyan kéne Debrecen környékén kerékpáros pihenőhelyeket kialakítani

Mintha Magyarországon először épülne kerékpáros pihenőhely.

Tbg
közpénz

Az MTK lenyomta a Felcsútot

Hála az égnek a Vidivel ma nem volt baj!

Czinkóczi Sándor
futball

December végéig megszűnik a debreceni menekülttábor

Orbán Viktor már májusban jelezte, hogy ezt kell tenni, most hirdették ki a közlönyben.

Horváth Bence
migráció

Dzsudzsák Balázs a magyar Donald Trump

anarki
sport

Semmivel nem lehet rávenni az embereket, hogy elmenjenek magyar meccsre

Azért az tényleg egy vicc, hogy az új stadionokba kevesebb szurkoló megy ki, mint a régiekbe. Így járt a Fradi és a Debrecen is. Az utóbbiaknál a székek négyötöde üres.

Haszán Zoltán
futball

Cigit kért, nem kapott, ütött

Botos Tamás
bűnügy

Meghalt egy 10 éves menekült kisfiú Debrecenben

Czinkóczi Sándor
gyász

K. Józsefné, az utolsó bátor magyar, sőt, Magyar asszony

K. Józsefné 45 éves asszony. Augusztus 14-én 18 óra körül be szeretett volna menni a debreceni Ibolya utcai lakásába, azonban ez nem sikerült, mert

Bede Márton
Egyéb