Emberek, lehet, hogy lesz három belvárosi szállodánk! Az egyiket még át se adták. A jelek szerint csődbe mehet a Zeina Hotels.
Tízmilliárdos hiteltartozásba pusztult bele a cég, a felszámolásban az állam is rosszul járhat.
13 éven belül másodszor.
Ajaj.
Sürgősen befektető vagy 10 ezer előfizető kell a patinás baloldali lapnak, vagy két hónapon belül csődbe mehet. A lap emiatt feljelentést is tesz közpénzek hűtlen kezelése miatt, mert szerintük az állami vállalatok és pénzosztók nem a példányszámoknak megfelelően osztják el a támogatásokat a jobb- és baloldali lapok között.
Garancsi István résztulajdonában álló MET lehet a vevője a Dunamenti Erőműnek.
Megdőlt a 2010-es negatív rekord. Ráadásul több, mint kétszer annyi kényszertörlés volt, mint az előző évben.
Az amerikai kormány augusztusban még bíróságon támadta a US Airways és az American Airlines egyesülését, de most alkut kötött.
A tulajdonos csütörtök délután közölte 63 alkalmazottjával, hogy már a szeptemberi bérükre sincs pénz.
A kerületi alpolgármester tegnap este azt mondta, hogy nem emlékszik ilyen beszélgetésre. Másfél órával később pedig azt, hogy visszavonja, hogy nem emlékszik, inkább nem kommentálja sem a beszélgetést, sem azt, hogy hol/ki készítette, sem azt, hogy fordul-e rendőrséghez az ügyben. Zugló at its best!