Bismarck és Marx is szóba került a német parlament alakulóülésén, amin maratoni beszédet mondott az NDK állampártjából érkező kommunista ikon, Gregor Gysi, és az új házelnököt, Julia Klöcknert is megválasztották. Közben az AfD képviselői többször is nekimentek a centrumpártoknak. Alelnök-jelöltjüket nem is szavazták meg a többiek.
A miniszterelnök két hét alatt másodszor is megvétózta az Ukrajnával kapcsolatos közös nyilatkozatot az EU-csúcson. Ellenállása azonban már nem okozott zavart, mert a többiek adottságként fogadták el az álláspontját, és más keretek között kerestek megoldást. Orbán jobban elszigetelődött, mint az elmúlt években bármikor.
De voltak követeléseik is.
A várható új kormány pártjai közösen jelentették be, hogy növelik az ország katonai kiadásait és létrehoznak egy 500 milliárd eurós, 10 évre szóló infrastruktúra-fejlesztési alapot.
Azt mondta, nem megy addig Amerikába, amíg fel nem áll az új német kormány.
Peter Tschentscher szociáldemokrata főpolgármester pártja 33,5 százalékot szerzett.
Friedrich Merz valódi mozgástér nélkül kezdi a koalíciós tárgyalásokat. Hiába nyertek a konzervatívok, a német választás valódi győztese a Merz hibáira váró AfD. Küzdelmes évek várnak Németországra.
Szerinte „Németország népe nagy számban szavazott a változásra”.
Friedrich Merz győzelemre vezette pártját a német választáson, így Angela Merkel után ő lehet a következő kereszténydemokrata kancellár. Ez azért óriási elégtétel számára, mert korábban Merkel tette partvonalra. A küzdelmet azonban bukásai ellenére sem adta fel, így 23 év után valóra válhat az álma.
A CDU 29 százalékot szerezhet, Olaf Scholz kancellár pártja csak 16 százalékot.
Külföldi beavatkozás és belpolitikai tabudöntést hozó kampány után választ új parlamentet Németország. Bár a szélsőjobboldali AfD eddig nem látott méretűre erősödött, a legnagyobb esélyes még mindig a konzervatív CDU. Az új kancellár valószínűleg Friedrich Merz lesz, kormányozni azonban csak koalíciós partnerrel tud majd.
Az AfD-s politikus úgy beszélt az orosz-ukrán háborúról, ahogyan a magyar miniszterelnök szokott.
A négy legesélyesebb német kancellárjelölt a ZDF műsorában válaszolt a nézők kérdéseire. Olaf Scholzból hiányzott a lendület, Alice Weidelt végig támadták. És bár Robert Habeck már jobban szerepelt, a legmeggyőzőbb teljesítményt Friedrich Merz nyújtotta.
Orbán Viktor és Alice Weidel AfD-társelnök sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a magyar miniszterelnök leendő szövetségest lát a szélsőjobboldali pártban. Orbán nemzetközi kampányeseményt biztosított Weidelnek, ezzel pedig eljátszotta maradék kreditjeit is a német centrumpártoknál. Olyan kockázatot vállalt, ami Donald Trumpnál egyszer már bejött neki.
Németország esélyes következő kancellárja szerint az EU-nak egységesen kell fellépnie.