Colin Firth olasz lett a Brexit miatt.
A brit miniszterelnök kijelentette: azt szeretnék ha a most ott dolgozó 3 millió EU-munkavállaló maradna.
Szakképzetleneknek két év, szakképzetteknek 3-5 év tartózkodási időt engednének a britek.
Közben a kilépési dátum pedig vészesen közelít.
London a héten ismerteti álláspontjait a Brexit legfontosabb kérdéseiről.
A brit miniszterelnök ezzel az ajánlattal szerezne magának értékes szövetségest a brexittárgyalásokra.
Időben kellett volna okosnak lenni.
Szinte minden ország pályázott a Londonból elköltöző intézmények valamelyikére, de a magyar kormány már a start előtt kiszállt a versenyből.
De azt még nem tudni, milyen bevándorlási rendszer lesz helyette.
Már elkezdték az Easy Jet Europe engedélyeztetését.
Dominic Cummings, aki a kampány egyik legnagyobb hazugságát is kitalálta, utólag már "ostoba ötletnek" tartja a Brexit-népszavazást, amelynek az eredménye "garantált bukás" lesz.
Még fizetnének is érte.
Nicola Sturgeon skót miniszterelnök megvárja, hogy kiderüljön, hogy fog kinézni a brexit.
Ugyanolyan jogokat kaphatnak egészségügyben, az oktatásban, a szociális juttatásokban és a nyugdíjrendszerben, mint a brit állampolgárok.