2-0, csoportelsők a brazilok, és Mexikó ellen játszanak a legjobb nyolc közé jutásért.
Marcelo megsérült.
A sötét oldal a jedik ellen, jó vs. rossz, támadás kontra védekezés. A végletek vébéjét látjuk, nem véletlen, hogy nem akadt még igazán jól játszó csapat a mezőnyben.
Óriási izgalmak, határtalan hiszti, a vébé legnagyobb kamuja: a Brazília-Costa Rica örök időkre a világ ideggyógyászainak kedvenc meccse lesz.
Túl hamar ráültek az eredményre, Svájc ellen ez pedig kevés volt.
Februárban sérült meg, két héttel a vébé előtt játszott először újra.
Handó Tünde de facto rehabilitálta Polgárné dr. Vida Juditot.
Levitte a gázolaj árát és eltörölte a teherautók útdíját.
Michel Temer elnök már a hadsereg bevetését is bejelentette.
A visszavonult brazil futballsztár 2013 óta jár Priscilla Coelhóval, 2016-ban pedig Beatriz Souzával is elkezdett randevúzni.
Kb. 2600 rendőr tartott házkutatást Brazília 25 szövetségi államában.
Keretet hirdetett Tite brazil szövetségi kapitány.
Az akció teljesen felesleges volt, hiszen Brazíliában enélkül is mindenki a braziloknak szurkol.
Keményen fellépnek a bűnözők ellen, nem ritka, hogy civilek is tűzvonalba kerülnek.