2015 májusa óta legalább másfél millió brazilt fertőzött meg a gyógyíthatatlan Zika vírus. Amiről most már azt is feltételezik, hogy ez okozhatja a kórós kisfejűséget, ami pont olyan szörnyű betegség, amilyennek hangzik.
Olyan olcsó lesz a cukor, hogy só helyett is azt esszük majd.
Azt tettem, amit minden becsületes nő tett volna, mondta Kátia Abreu, a brazil mezőgazdasági miniszter.
Andre Estevest még kopaszra is borotválták, miután elterjedt, hogy kivételeznek vele.
Az első fekete brazil időjárásjelentőre szálltak rá a Facebookon. Egy civil szervezet móresre tanította őket.
Senki nem számított arra, hogy az eddig tisztának látott független bankár is benne lehet a mocskos Petrobras-ügyben.
Még a hónap elején szakadt át egy tározó gátja Bento Rodrigues falu mellett, 60 millió köbméternyi mocsok ömlött ki.
JK Rowling is gyászolja. Caio César Ignácio Cardoso de Melo 27 éves volt.
Egy piroslap után pörögtek be a játékosok.
A brazil közösségi oldalakon posztok ezrei emlékeznek a férfire, és köszönik a bátorságát.
Az EU készített egy űrbéli magatartáskódex-tervezetet. Kína, Oroszország és Brazília megtorpedózta. De nem világos, hogy a békét vagy a háborút segítik ezzel.
Azt még nem tudni, ki számolt le kivel és miért, de 19-en meghaltak.
És utána rögtön a másodikat is. Egy gramm mérge nyolcvan embert is megölne. Jönnek a rémbékák?