Otthon pénzhiányba került, ezért vállalta be az utat.
Tűz ütött ki a Flamengo egyik korosztályos csapatának hálótermében, ahol éppen a fiatal focisták aludtak.
Közben a segélyszállítmányokat csak helikopterrel tudják eljuttatni az érintetteknek.
Jair Bolsonarónak szerdán 38 fokos láza volt.
A januári iszapömlésnek 110 halálos áldozata volt, 238 ember pedig eltűnt.
Félő, hogy még emelkedni fog az áldozatok száma, 305 embert még nem találnak.
A pusztulás és a mentés képei.
A Vale SA bányavállalat egy zagytározójának gátja omlott le, 300 embert eltűntként tartanak nyilván.
Összeomlott egy gát, az iszap pedig kizúdult. Helikopterekkel mentik a túlélőket.
Steve Campbell azzal védekezett, hogy eltévedt, miközben a GPS-t működését mutatta be egy másik törzsnek.
Jean Wyllys a mandátumáról is lemondott.
Az új elnök szerint a brazilok így könnyebben védhetik meg majd magukat a bűnözőkkel szemben.
De hajlandó adni neki még egy esélyt.
Battisti a 70-es években egy kommunista sejt tagjaként négy embert ölt meg. Bolíviában kapták most el.