Az elnök több 100 fős erősítést küldött az északkelet-brazíliai Fortalezába, miután az utóbbi napokban több tucatnyi gyújtogatás történt. Ceará államban bankokat, közintézményeket és járműveket gyújtottak fel.
Rendeletben helyezte át a rezervátumok felügyeletét az üzleti lobbi irányítása alatt álló mezőgazdasági minisztériumhoz.
Siker!
Hamarosan újra találkoznak Jeruzsálemben.
A magyar miniszterelnök is részt vett Jair Bolsonaro beiktatásán, meg is öltelték egymást.
Jair Bolsonaro elnök beiktatására utazott oda.
Bár január 1-én lesz, így sokan nem tudnak személyesen is részt venni, a miniszterelnök megoldja, hogy ott lehessen.
A megválasztott keményvonalas kormányzó biztonsági tanácsadója szerint a mesterlövészek rögtön munkába állhatnak, amint képesek lesznek legalább 600 méteres távolságból is ölni.
Cesare Battistit a hetvenes években ítélték el négy ember megöléséért, Olaszország régóta próbálta elérni a kiadatását.
João Teixeira de Faria spirituális nagygyűléseit évente százezrek keresik fel. Először négy nő állt elő a történetével, aztán jöttek sokkal többen.
„Isten Jánosa” azt vallotta, a depresszióból csak a közös maszturbálás jelenthet kiutat.
A célja azonban egészen más, mint a rácsokon túl rendezett versenyeké. Képek.
Egy 20 éves brazil férfit fogtak el.
A brazil kísérlet célja azoknak a férfiaknak a meggyőzése volt, akik korábban azt mondták, hogy a fogdosás nem része a helyi klubéletnek.
Egy évtizede nem zajlott akkora fairtás az országban, mint az elmúlt egy évben.