Az Amnesty International tíz éven át figyelte a helyi hatóságok eljárásait. Bőven akad gondjuk.
A fejlett országok még mindig olyan ütemben termelik az élelmiszert, mintha nem lenne holnap, pedig az éhezést éppen azzal lehetne felszámolni, ha nem ők etetnék a világot.
Minden apróságra mégsem lehet azért előre felkészülni.
Gonda Regina egy nemzetközi kutatásban vesz részt, ahol drónokkal és hagyományos terepmunkával vizsgálják az esőerdő történetét.
Egy nem szokványos előadás.
Egy brazil újságíró, Jamil Chade értesülései szerint Blatter mindenesének és a brazil szervezőbizottság elnökének viszonyát is vizsgálják.
Kína az áruszállításban aratna, a projekt ellenzői a környezetkárosítástól félnek.
Magyar Levente államtitkár személyesen járt Brazíliában, hogy a magyar részvételről tárgyaljon. Na, melyik magyar miniszterelnök veje foglalkozik ledvilágítás kiépítésével?
Génmódosított szúnyogokkal próbálnak küzdeni a kór ellen, amely idén már 229 áldozatot követelt.
Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik.
"Nem baj, ha valaki így tesz, csak otthon, a négy fal között tegye." Így lett egy félreérthető képből nagyon okos kampány.