bevándorlás

Honvédelmi megfontolásból fuvarozza a bevándorlókat a nemzeti érzelmű suzukis

Míg a déli határszélen magyar rendőrök futkosnak a feldühödött bevándorlók után, nyugaton a szervezetlenség okoz károkat. Közvetlen krízis nincs, mégis rengeteg erőforrás vész el a szervezetlenség és az állam tehetetlensége miatt.

444.hu
migráció

Menekültrekord Macedóniában, tömeg Leszboszon

Bede Márton
külföld

Nem is igaz, hogy nem készül a menekültek fogadására a magyar állam

Dehogynem készül - az igazságszolgálatásban.

Bede Márton
jog

Nagy kitörés Röszkénél, a rendőrök feladták

Kedd kora délután több hullámban akár több száz ember is kitörhetett a röszkei menekülttáborból. Az első kísérletet a helyszínt biztosító rendőrök még úgy-ahogy megfékezték, de a következő próbálkozókkal már nem tudtak mit kezdeni.

Bede Márton
bűnügy

A Prezi is kiállt a menekültek mellett

Bede Márton
gazdaság

Megnyitja kapuit a menekültek előtt a CEU

Lehet menni hozzájuk tanulni, és megpróbálnak segíteni azokon, akiknek otthon félbeszakadtak a felsőoktatási tanulmányaik.

Bede Márton
oktatás

Szíjjártó Péter elég ideges attól, hogy pénzügyi következményei lehetnek a magyar menekültellenességnek

Szerinte "rendkívül álszent és tisztességtelen, hogy miközben választ keresnek az EU-ra nehezedő egyik legnagyobb kihívásra, egyes nyugati politikusok pénzügyi támogatások megvonásával fenyegetőznek”

Bede Márton
POLITIKA

Az a baj, hogy továbbmennek

Aki szerint ne jöjjenek ide bevándorlók, az lemond arról, hogy Magyarország többre legyen képes, mint amire most - és abban egyetérthetünk, hogy amire most képes, az kevés.

Bede Márton
Magyarország

Erdő Péterék levelet írtak a Vatikánnak, és köszönik az útmutatást menekültügyben

Korábban ugye volt egy kis félreértés.

Bede Márton
vallás

MUNKALEHETŐSÉG!!!!!

Bede Márton
háború

Betépve karambolozott az M1-esen az osztrák emberecsempész, egy szírt megölt

Kábítószert fogyasztott az az orsztrák férfi, aki, hétfőn az autójában csempészett szírekkel együtt olyan súlyos balesetett szenvedett az M1-esen, hogy egyik utasa meghalt.

Bede Márton
bűnügy

A német kormány további 6 milliárd eurót költ a menekülthelyzet kezelésére

Abból már többször körbe lehetne keríteni Németországot szögesdróttal, de ők inkább a menekültek ellátására, segítésére fordítják.

kasnyikm
migráció

A görög válságnál is nagyobb veszélybe sodorhatja az EU-t a menekültügy

Csak populizmus ne legyen! (De lesz.)

Uj Péter
migráció

Négy osztrák aktivistát tartóztattak le a magyar rendőrök embercsempészet miatt

Az osztrák külügy közölte a hírt. Menekülteknek akartak segíteni, 5 év börtönt is kaphatnak.

erdelyip
bűnügy

Orbán szerint több 100 millió ember van a világon, aki nem háborús övezetben él, de ha ránéz a hírekre, és ezt látja, akkor el fog indulni

A miniszterelnök szerint ha valaki gazdag, mint Európa, akkor erősnek is kell lennie, és meg kell védenie a határait. „Szeptember 15-én új időszámítás kezdődik.”

Herczeg Márk
POLITIKA