Juha Sipila miniszterelnök még szeptemberben beszélt arról, hogy az általa nem használt ingatlanát szívesen átengedné az országba érkező menekülteknek. Azóta viszont változott a politikai helyzet.
2015 utolsó negyedévében taroltak a témával.
Egy közgazdász mondta azt, hogy „aki integrálódni akar a munkaerőpiacra, az képes rá”. Ilyen sincs mindennap.
Az osztrák kancellár közölte, hogy Ausztria minden menekültet ellenőrizni fog a határon, és a gazdasági menekülteket visszautasítja.
És ha ez nem lenne elég: Novák Előd Bécsben osztogat gázspray-t.
Pedig 2015-ben október végéig csak 150 útlevelet adtak ki.
Heiko Maas egyben elítélte a szélsőjobboldali pártokat, akik propagandacélokra használják fel a bűncselekményeket.
90 perccel többet takarított hetente a megengedettnél, ezért haza kellett térnie Kamerunba.
Rengeteg vád érte a kölni rendőrséget a szilveszteri zavargás után, mondván, hogy megpróbálták elmaszatolni, hogy többségében bevándorlók voltak az erőszakoskodók.
Ha egy cég nem ellenőrzi az utasai papírjait, akkor fizethet.
Nem és nem és nem akar elindulni az orbáni úton.
Elveszik az európaiak lottónyereményeit.
A Keleti pályaudvarnál kialakult humanitárius vészhelyzet pedig az embercsempészek műve.
Teljesen eseménytelen interjút adott az amerikai nagykövet a köztévének.