Más országok szerint pedig van, ők szervezik a utaztatást.
A cég észak-, közép- és kelet-európai ügyekért felelős vezetőjét felelősségre is vonhatják.
Már azokat, akik Görögország után itt léptek be az EU-ba. Persze ehhez magyar közreműködés is kellene.
Az elnök csak a bűnözőket toloncolná ki, de a bíróságok szerint nem alkalmazhatóak Obama rendeletei, amiket a Kongresszus megkerülésével hozott.
Az uniós országok „visszaéléseire” hivatkozva függeszti fel a visszafogadási egyezményt. Nagy-Britannia egyelőre kivétel.
A IX. kerületben is gyűjti a Fidesz az aláírásokat a kvótarendszer ellen.
A pécsiek néhány hete megtapasztalták, mit jelent a migránsok országhatárra nehezedő nyomása, emlékeztetett Páva Zsolt polgármester.
Idén már több, mint 700 ezren érkeztek az unió területére, jövőre négyszer ennyien jöhetnek.
Fantasztikus írást tett közzé Balás Béla kaposvári püspök, aki, talán a misebortól betrippelve, elképzelte, milyen lenne az esti híradó az Európai Kalifátusban.
Sőt, polgárháború is lehet, szóval elég defetista az államtitkár. Pedig még a jászokat, kunokat és besenyőket is sikerült :/
Sigmar Gabriel szerint nem szabad erkölcsi alapon ujjal mutogatni a keleti tagállamokra, de nem is szabad elbújni sem, amikor vállalni kéne a közös felelősséget.
Azután vevé az angyal a tömjénezőt; és megtölté azt az oltárnak tüzével, és leveté a földre; és lőnek mennydörgések és szózatok és villámlások és földindulás. És a hét angyal, akinél a hét trombita vala, készül a trombitáláshoz.
A Magyar Tudományos Akadémia kutató elemezték a 2015-ös menekültválság adatait.
A katolikus egyházfő szerint az irgalmasság idejét éljük.