A kancellár szerint a politikai iszlámnak nincs helye az országban.
Ahogy romlik az EU viszonya az USA-val, úgy nő az esélye az oroszok elleni brüsszeli szankciók feloldásának. Trump végső soron Putyinnak kaparhatja ki a gesztenyét.
Az osztrák kormány ugyanolyan hídépítő szerepre játszik az oroszok és a Nyugat között, amiről a magyar kormány is beszélni szokott. Putyin osztrák látogatása mégis kicsit más volt, mint a budapestiek.
Öt irodában razziáztak, mert felmerült, hogy előre lezsírozhatták az útépítések árait.
Herbert Kickl "biztonsági forrásokból származó" információi szerint a nyáron újabb menekülthullám indulhat Európa felé a Balkánon át.
"A bántalmazástól a sértettnek a könyökén nyolc napon belül gyógyuló hámhorzsolásos sérülése keletkezett."
Ilyenkor olyan sok tesztoszteron termelődik az antechinusokban, hogy megsemmisülnek a szerveik.
A rendőrök a tóparti kunyhójában találták meg az áldozat belső szerveit. A 63 éves férfi korábban 32 évet ült, mert brutálisan megerőszakolt egy nőt.
A 63 éves osztrák férfi vallott.
Tizenöt évet vert rá a csúcstartó tarantulára.
Az osztrák kormánykoalíción belül tört ki vita, épp az Orbán-kormány kampánya nyomán.
35-40-en sérülhettek meg a balesetben.
Bilincsben vitték el a híd alól.
Az Eurovíziós Dalfesztivál egykori osztrák győztese azért vallott erről, mert egy volt partnere megfenyegette, hogy nyilvánosságra hozza a betegségét.