Mára már mindkét lány meghalt, akik tavaly léptek meg Ausztriából, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzanak Szíriában.
Pedig az ilyen dühös üzenetváltás annnnyira 2015. szeptembere.
Na jó, főleg az eukaliptuszra.
Szeptember 6-án jöttek 150 autóval a menekültekért. Legalább egy ellen hivatalosan is nyomoznak.
Szabad és független gondolkodónak nevezte az az embert, akinek a magyar miniszterelnök szavairól a nemzetközi, cionista összeesküvés ugrott be.
Van értelme a kerítésnek, csak nem ott, mondta Sebastian Kurz.
Werner Faymann elmagyarázta, hogy az övék miért lesz más.
A belügyminiszter szerint kurta lesz, és mindenkit továbbra is beengednek Ausztriába.
Az osztrák kormány nyelvén "terveknek" és "óvintézkedésnek" nevezik a kerítést.
Sebastian Kurz szerint Európa nem teheti függővé Törökországtól a saját védelmét.
Többségük 2-3 napja várakozott már a határátkelőnél, az osztrák hatóságok nem próbálják feltartóztatni őket.
Átrepült a szélvédőn, lekergette a sofőrt és az egyetlen utast a fedélzetről, pihent egy órát az egyik ülésen, majd a hátsó ablakon távozott. A vadászok azóta is keresik.
Közben a horvát belügyminiszter megegyezett a szerbekkel, hogy még gördülékenyebben mehessen a folyamat.
Mi ez, ha nem $$$.I.K.E.R.?