Macron: Franciaországnak és Németországnak új fejezetet kell nyitnia Európa történetében Botos Tamás 2018 november 18., 18:32 A francia elnök szerint "Európának, és benne a francia-német fogatnak az a feladata és a kötelessége, hogy ne engedje káoszba zuhanni a világot."
Merkel és Macron annyira jól kijöttek egymással, hogy egy 100 éves hölgy azt hitte, házasok Horváth Bence 2018 november 12., 16:37 A két államfő közösen emlékezett meg arról, hogy száz éve ért véget az első világháború.
Nyomozók jelentek meg a cégnél, amit Merkel belső ellenzékének vezetője felügyel Rényi Pál Dániel 2018 november 06., 17:58 A német BlackRocknál olyan időszakot vizsgálnak, amikor Friedrich Merz még nem volt a cégnél.
Pártjában erős marad Merkel, de a koalíció könnyen magával ránthatja Rényi Pál Dániel , Czinkóczi Sándor 2018 november 01., 12:24 Ahogy a kancellár szép lassan kivonul a politikából, nagyon sokan megmozdultak, hogy meghatározhassák az új korszakot.
Macron szerint Merkel méltóságteljes döntést hozott Urfi Péter 2018 október 29., 20:05 A francia elnök tiszteletre méltónak tartja, ahogy a kancellár fokozatosan visszavonul a politikától.
Merkel bejelentette, hogy ez az utolsó kormányzati ciklusa Czinkóczi Sándor 2018 október 29., 13:33 2021 után már biztosan más vezeti az országot.
Merkel nem indul újra a pártelnökségért Czinkóczi Sándor 2018 október 29., 09:27 Miután rengeteg szavazatot vesztett a pártja a tartományi választásokon, hátrább lép.
Nagyot buktak a német kormánykoalíció pártjai, a Zöldek és a szélsőjobb nyerték a legnagyobbat Urfi Péter 2018 október 28., 20:15 A hesseni tartományi választáson mindenki azt figyeli, hogy közelebb kerül-e a bukáshoz Merkel. Az exit pollok árulkodóak, de sok a bizonytalanság.
A Merkel-korszak utolsó felvonása kezdődhet vasárnap Hessenben Rényi Pál Dániel 2018 október 28., 07:05 Ha a CDU elbukja a tartományi választást, a párt még az idén kihátrálhat a kancellár mögül, és jövőre új politikai korszak köszönthet Németországra.
Merkel: Németország leállítja a Szaúd-Arábiának szánt fegyvereladásokat Herczeg Márk 2018 október 21., 20:40 Angela Merkel szerint a szaúdi vezetésnek sürgősen tisztáznia kell a Dzsamál Hasogdzsival történteket, és az elkövetőeket felelősségre kell vonnia.
Merkel szerint Izrael mellett egy palesztin államot is létre kellene hozni Herczeg Márk 2018 október 04., 17:02 Bár a telepesek ezt megnehezítik – mondta a német kancellár Jeruzsálemben.
Merkelben és Macronban bíznak a világban, nem Putyinban és Trumpban Király András 2018 október 02., 18:08 Magyarországon csak Macronban, mert nálunk csak a görögök bíznak kevésbé Merkelben. Macronnál csak Lengyelországban bíznak jobban Trumpban.
A saját frakciója buktatta meg Merkel jelöltjét Czinkóczi Sándor 2018 szeptember 25., 17:44 Komoly jelzés a pártja felől.
Merkel koalíciója is széteshet a német kémfőnök miatt Sarkadi Zsolt 2018 szeptember 22., 16:59 Hans-Georg Maassen egy menekültekre vadászó szélsőjobboldaliakról készült felvétel eredetiségét kérdőjelezte meg, ezzel azonnal kettéosztotta a német politikát.
Menesztették a német titkosszolgálat vezetőjét a chemnitzi balhé miatt, de államtitkárként folytathatja tovább Czinkóczi Sándor , Botos Tamás 2018 szeptember 18., 16:16 Hans-Georg Maassen szerint nem vadásztak és vertek meg szélsőjobbos tüntetők külföldieket a szászországi városban.