Angela Merkel

Fej fej mellett Merkel és Schulz pártjai

A friss mérések között ugyanúgy 32 százalékon áll a CDU/CSU és az SPD is. Itt még bármi lehet a következő hét hónapban.

Horváth Bence
külföld

A német gazdasági csoda alapjait piszkálná meg Martin Schulz

Az egyre népszerűbbé váló szocdem jelölt a német gazdaságot felemelő reformprogram korrekcióját ígéri. Komoly tabudöntés lenne ez.

Horváth Bence
külföld

Rekordszámú bevándorlót toloncolnak ki idén Németországból

2016-ban 80 ezer bevándorlót küldtek haza, idén még többet fognak.

Rényi Pál Dániel
külföld

Pence a NATO iránti elkötelezettségéről és Oroszország elszámoltatásáról beszélt a müncheni biztonságpolitikai csúcson

Az amerikai alelnök szóba hozta a 2 százalékos katonai kiadásokat is. Merkel kínosan kerülte a Trump-témát.

kasnyikm
külföld

Németországban megindult a baloldal

Egy friss felmérés szerint a három baloldali párt már ki tudná lökni a kormányból a kereszténydemokratákat.

Rényi Pál Dániel
külföld

Egy drag queen is részt vett az új német elnök megválasztásán

Olivia Jones egyike volt a delegáltaknak, akik szavazhattak. Egyszer maga is szeretne majd elnök lenni.

Horváth Bence
Külföld

A német kormány felgyorsítaná az elutasított menedékkérők hazaküldését

Az egész menedékjogi rendszert szigorítanák, hogy a bevándorlók ne gondolják, hogy Németországban egyszerű dolguk lesz.

Sarkadi Zsolt
külföld

Hét éve nem álltak ilyen jól a német szociáldemokraták, mint most

Martin Schulz 30 százalék fölé mozdította a pártot.

Czinkóczi Sándor
külföld

Perli a Facebookot egy szíriai menekült, amiért nem törlik a Merkellel készült szelfijével visszaélő posztokat

Terroristának állítják be a Facebookon, ebből van elege. A Facebook nem töröl, mert túl nagy munka lenne.

Sarkadi Zsolt
külföld

Angela Merkel elmagyarázta Erdogannak, hogy az ellenzék is hozzátartozik a demokráciához

A német kancellár választási megfigyelőket küldene az elnöki rendszerről szóló népszavazásra.

Czinkóczi Sándor
külföld

Merkel telefonon ismertette Trumppal, hogy mik is azok a Genfi egyezmények

Ezek úgynevezett humanitárius egyezmények, amelyek háborús konfliktusokról, és azok elől menekülő embertársainkról szólnak.

Rényi Pál Dániel
külföld

Trump szombaton felhívja Putyint, Merkelt és Hollande-ot

Sokan arra számítanak, hogy Trump akár a szankciók egy részét is feloldhatja Oroszországgal szemben.

Horváth Bence
külföld

Levették az újbudai önkormányzat faláról a sorosos-obamás-merkeles alkotást

Egy ma nyíló kiállítás része lett volna, sajnos leakasztották a falról.

anarki
MŰVÉSZET

Soros György a Zsugás, Obama az Árja, Merkel a Démon az újbudai fideszes önkormányzat folyosóján kifüggesztett morbid képzőművészeti tablón

Vegyes technika, minimum 100 000 euró.

anarki
MŰVÉSZET

Angela Merkel a Playboyból próbálja megérteni Trumpot

Herczeg Márk
külföld